Milliárdokhoz juthatnak ezek a magyar termelők: erre költhetik a pénzt

Milliárdokhoz juthatnak ezek a magyar termelők: erre költhetik a pénzt

agrarszektor.hu
Van jövője a magyar mezőgazdaságnak, benne az állattenyésztésnek, így a strucctenyésztésnek is. Az ezekből az állatokból előállítható különleges termékek a hazai és a külpiacokon is egyre növekvő érdeklődésre számíthatnak - hangsúlyozta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Hajdúnánáson tartott Strucc szakmai napon, szombaton. 

Farkas Sándor elmondta, hogy az új támogatási ciklusban is kiemelt figyelmet fordítanak az állattartással foglalkozó gazdálkodók támogatására. Az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című felhívás esetén az elnyerhető támogatási összeg minimum 200 millió, maximum 5 milliárd forint, az „Állattartó telepek megújításának támogatása” című felhívás esetén pedig az elnyerhető maximum összeg 200 millió forint. Ezek a felhívások az állattartó telepek széles köre számára nyitottak lesznek, így strucc- és emutartók is pályázhatnak majd - írja az AM közleményében. Ismertette, hogy az Európai Parlament és a Tanács az állati eredetű élelmiszerek különleges higiéniai szabályainak megállapításáról szóló rendelete a futómadarakat a „tenyésztett vad” kategóriába sorolja, levágásuk alapvetően a „háziasított patás állatok” kategóriájába nem tartozó egyéb szárazföldi emlősökkel azonos módon történhet.

EZ IS ÉRDEKELHET

A miniszterhelyettes szerint ez azért fontos, mert az uniós szabályozás, bizonyos feltételek teljesülése esetén, megengedi a tenyésztett vad származás helyén történő levágását, elsődlegesen az állatok kímélete, valamint az állatokat kezelő személyzet védelme érdekében. Strucc levágatására és húsának értékesítésére Magyarországon a kistermelőknek is lehetőségük van. Jelenleg Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben van futómadarak vágására engedélyezett vágóhíd vagy szúrópont. Összesen 11 létesítmény vág, illetve darabol futómadarat, ezeken felül 6 létesítmény számára engedélyezett a feldolgozás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?