Idén is megrendezik a hajdúsági expót és traktorhúzó versenyt!

Agro Napló
Az idei nemzetközi traktorhúzó versenyt augusztus 11–13. között rendezik meg Hajdúböszörményben a Hajdúsági Expo, Mezőgazdasági és Ipari Kiállítás és Vásár részeként – jelentették be a szervezők.
Fotó: Facebook/Hajdúsági Expo Official

Kiss Attila polgármester hangsúlyozta, 23 éve töretlen érdeklődés övezi az országban egyedülálló rendezvényt, amely csak két éven át, a koronavírus-járvány idején maradt el. Itt lesz Kelet-Magyarország legnagyobb agrárfóruma is a rendezvény nyitónapján – tette hozzá.

Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke bejelentette, a nemzetközi traktorhúzó versenyen 20 csapat vesz részt Hollandiából, Olaszországból, Dániából, Norvégiából, illetve Magyarországról – értesült a közleményből az Agro Napló.

A nyitónapon, augusztus 11-én traktorkarnevál is lesz, amikor a Széchenyi Iskolától elindul a menet: kamionnal mennek végig a városon és mutatkoznak be a csapatok – mondta.

A traktorhúzó verseny nemzetközi bírók előtt zajlik majd, az Olaszországból érkezett súlypadot 100 méteren kell elhúzniuk a traktoroknak – tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!