Dél-Alföldi Innovációs Díjat kapott három szegedi trikálé gabona hibrid fajta

Agro Napló
A IV. Dél-Alföldi Innovációs Díj versenyen a harmadik helyezett a "Korszerű biológiai alapok - szegedi tritikálé fajták a magyar mezőgazdaság szolgálatában" című pályázat lett. A GK Rege, GK Idus és a GK Szemes fajták magas hozzáadott értéket rejtenek, valamint kiemelkedő gazdasági hasznot jelentenek a gazdák, a régió és a nemzetgazdaság számára is. 

Az elismerést csütörtökön a díjat létrehozó kuratórium nevében Dékány Imre, az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága (SZAB) elnöke adta át.

A pályamunkát a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. adta be. Mint az ismertetésben szerepel, a tritikálé, azaz a rozs és a búza keresztezésével kapott termékeny növényutódok piacképes terméknek bizonyulnak. A szegedi Gabonakutató által nemesített három növényfajta egyrészt szabadalmazott szellemi alkotásnak tekinthető, másrészt vetőmagjukban megtestesült fizikai terméknek.

 


 

 

A GK Rege, GK Idus és a GK Szemes fajták magas hozzáadott értéket rejtenek, valamint kiemelkedő gazdasági hasznot jelentenek a gazdák, a régió és a nemzetgazdaság számára is. Kedvező adottságaiknak köszönhetően a hazai gazdák körében gyorsan terjednek, egyre népszerűbb terméknek számítanak, és külföldi érdeklődés is mutatkozik a termékek iránt - hangzott el a díj indoklásában.

Az MTA SZAB elnöksége, együttműködve a régió három (Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye) kereskedelmi és iparkamarájával, valamint a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE.-vel 2010-ben hirdetett először pályázatot a dél-alföldi régióban a vállalkozások, valamint a feltalálók által a három megye területén létrejött szellemi alkotások elismerésére, az innovációs tevékenység, a technológiai transzfer támogatása érdekében.

 

Forrás: Önkormányzati Sajtószolgálat

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Eső helyett árhullám jön

Eső helyett árhullám jön

Még a vártnál is kevesebb csapadék hullott az elmúlt napokban. A zöldség-gyümölcs árak emelkedése mellett már a hústermékek is drágulnak a Népszava sz...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!