Leendő mérnökök versenyeztek egyedi tervezésű kombájnokkal

Agro Napló
Immár hatodik alkalommal rendezték meg a CLAAS UniTech mérnökversenyt, ahol ezúttal műszaki egyetemi hallgatóknak kellett egyedi építésű arató- és cséplőgépekkel a mezőgazdasági munkát szimuláló feladatokat megoldaniuk.

Idén hatodik alkalommal rendezték meg a CLAAS UniTech mérnökversenyt, amelynek keretein belül műszaki egyetemisták 2-4 fős csapatainak kellett egyedi tervezésű mezőgazdasági gépeket építeniük, amelyekkel később különböző ügyességi, a való élet problémáit szimuláló feladatokat oldottak meg. Az eseményre nagy volt az érdeklődés, ugyanis 34 csapat nevezett, köztük két erdélyi társaság is. A feladatok nehézségét pedig jól mutatja, hogy a 11 döntőbe jutott csapat közül mindössze 8 tudta teljesíteni az összes akadályt.


Sokoldalú gépekre volt szüksége a diákoknak, ugyanis a május 22-i, Törökszentmiklóson rendezett döntőn 3 feladatot is teljesíteniük kellett. Először a megépült kombájn mobilitását tették próbára szlalompályán és egy fékezőteszten, majd az aratási feladat következett, ahol teniszlabdákat és fakockákat kellett „betakarítani”, valamint szortírozni. A gépek valódi használhatóságát egy reális akadályokat szimuláló fárasztóteszt keretein belül is próbálták bizonyítani: a sofőrök különböző terepakadályokon küzdötték át magukat, ügyelve arra, hogy a jármű nehogy járóképtelenné váljon, vagy alkatrészt veszítsen.


A versenyt, és az ezzel járó értékes tárgynyereményeket, valamint külföldi gyárlátogatást végül a debreceni egyetem Foolish Engineers elnevezésű csapata nyerte. A második helyen a Budapesti Műszaki Egyetem PIMP, a harmadikon pedig a Széchenyi István Egyetem SZEelektálók nevű csapata végzett.

„Szerettünk volna a hazai egyetemistáknak lehetőséget nyújtani arra, hogy élesben mérhessék össze problémamegoldó képességeiket, és nincs is annál jobb módja a munkaerő keresésnek, mint valós feladatokon felmérni a leendő mérnökeink képességeit.” – mondta Szoták–Nóvé Mária, a CLAAS Hungária Kft. HR vezetője, ahol több korábbi verseny résztvevője is elhelyezkedett.


Amellett, hogy továbbra is szeretnék felhívni a felsőoktatásban tanulók figyelmét az itthoni elhelyezkedési lehetőségre, a közeljövő tervei között szerepel a verseny nemzetközivé formálása is, hogy tehetséges külföldi mérnökpalántákkal is összemérjék tudásukat a diákok, vagy akár külhoniakat csábítsanak Magyarországra munkát vállalni.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!