Nagyon viszik a magyar bárányt az olaszok

Agro Napló
Közepes évet zárhatnak idén a juhtenyésztők. A húsvéti áresést némiképp ellensúlyozni tudja a Nagyboldogasszony ünnepe előtt felfutott olaszországi kereslet. Ugyanakkor az időjárás is a termelők ellen dolgozik, a hetek óta tartó forróság miatt szénából is kevesebbet takaríthatnak be, és a legelőkön sem nő elég fű – írta a Magyar Idők szombaton.

 

A tavaszi áresést követően a nyári időszakban ismét emelkedik a bárányok ára. A drágulás elsősorban a közelgő Nagyboldogasszony-ünnepnek köszönhető, hazánk legnagyobb felvevőpiacán, Olaszországban ugyanis húsvét után Feragosto alkalmával kerül bárány a többség asztalára. Az augusztus 15-i ünnep már júliusban éreztette hatását a piacon, az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint az úgynevezett könnyű bárány heti termelői ára július végén megközelítette a kilónkénti 1800 forintot hazánkban, míg néhány hónappal korábban csupán 1500 forintot kaptak a gazdák a vágott bárányért.

Hajduk Péter, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, a hazai bárányok döntő többsége az olasz piacra kerül, az ottani keresletnövekedés pedig húzza magával a kisebb piacokat is. Egy évben háromszor van bárányszezon, az állatok több mint felét a csúcsidőszaknak számító húsvét környékén adják el az állattartók, ezt követően a nyári hónapokban a kivitelünk 20-25 százaléka teljesül, míg a karácsonyi ünnepek alkalmával a teljes évi mennyiség 15-20 százaléka hagyja el az országot.

Hajduk Péter szerint a hazai termelők a megnövekedett kereslet ellenére maradéktalanul ki tudják szolgálni a külföldi partnereket. – Annyi bárány van az országban, amennyit a kereslet indokol – emelte ki. A juhtenyésztők a mostani drágulással együtt közepes évet zárhatnak az idén. A tavaszi csúcsidőben sajnos az árak sem alakultak kedvezően, ráadásul az időjárás is megnehezítette a gazdák dolgát. A hetek óta tartó kánikula a juhtenyésztésben is kellemetlenségeket okoz.

A perzselő forróság miatt a gazdák kevesebb szénát tudnak betakarítani, ráadásul a legelőkön is kevesebb fű terem, így a juhokat a kelleténél rövidebb ideig legeltethetik az állattartók. Az ügyvezető igazgató szerint a hét elején jött eső igazi felüdülést jelentett az ágazatnak, így kedvezőbb körülmények között legelhetnek az állatok. – Bízunk benne, hogy augusztus 20-a után a hőmérséklet is visszaesik és a csapadék is megérkezik. Az ősz pedig kicsit kedvezőbb lesz, mint a mögöttünk hagyott időszak volt – jegyezte meg.

Az Európai Bizottság előrevetítése szerint egyébként a következő években is tovább folytatódhat a közösség juh- és kecskehústermelésének felfutása. Az idén 2,1 százalékkal, 2018-ban pedig 3,3 százalékkal haladhatja meg a 2016. évi mennyiséget a termelés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Növelni kellene a juhhúsfogyasztást

Növelni kellene a juhhúsfogyasztást

A fogyasztók alaposabb tájékoztatása, a fogyasztás növelése és a hazai feldolgozók támogatása érdekében már a múlt év nyarának közepétől a nem előre c...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!