Nagyot drágult a tej és a sertés

Agro Napló
Júniusban a mezgazdasági termelői árak 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a májusi 4,5 százalékos emelkedés után. A növényi termékek ára az előző havinál nagyobb mértékben, 3,1 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek felvásárlási ára a májusi 15,0 százaléknál lassabban, 12,7 százalékkal emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

A gabonafélék ára 7,2 százalékkal csökkent tavaly júniushoz viszonyítva, a burgonya 21,4 százalékkal lett olcsóbb, a zöldségfélék ára viszont csak 0,8 százalékkal mérséklődött, míg a gyümölcsök 17,7 százalékkal drágultak.

Az élő állatok felvásárlási ára 8,7 százalékkal, ezen belül a vágósertés ára 19,0 százalékkal emelkedett, és 451 forintos kilogrammonkénti átlagára évek óta a legmagasabb volt. A csirke 2,8 százalékkal olcsóbban kelt el. Az állati termékek 23,3 százalékkal drágultak, a tej ára 32 százalékkal emelkedett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!