2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Nyolcéves csúcson a mezőgazdasági gépek lízingje

Agro Napló
Jó félévet zárt a lízingpiac: az új kihelyezések, azaz a finanszírozott összeg 19 százalékkal, 279,4 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Magyar Lízingszövetség (ML) szerdán az MTI-vel. A mezőgazdasági gépek finanszírozásában is számottevő bővülést értek el a lízingcégek. 

A lízingpiacon belül a járműfinanszírozás 20 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben, emellett több részpiacon is számottevő volt a növekedés, többek között a mezőgazdasági és az építőipari gépeknél is.

Az építőiparnak  az év első öt hónapjában mért csaknem 27 százalékos növekedése magával húzza a lízingpiacot is: az építőgépekre 8,33 milliárd forintot helyeztek ki a lízingcégek az első fél évben, ez 33 százalékos növekedés a múlt év azonos időszakához képest.

A mezőgazdasági gépek finanszírozásában is számottevő bővülést értek el a lízingcégek. Az ML összesítése szerint az újonnan kihelyezett összeg nyolcéves csúcsot jelentő 35,2 milliárd forintot tett ki az év első felében, ez 16 százalékos emelkedést jelent éves szinten - olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!