Párizsba utaznak a legjobb MezőgépÉSZek!

Agro Napló
A MEGFOSZ és Agro Napló által közösen szervezett MezőgépÉSZek vetélkedő országos döntőjébe hat csapat jutott be. A mezőgazdasági gépész, gépésztechnikus és gépjavító szakos diákok a január végi AgrárgépShow-ra készülnek, ahol élőben, közönség előtt fogják összemérni tudásukat. A fődíj a Földművelésügyi Minisztérium jóvoltából felajánlott tanulmányút a párizsi SIMA kiállításra. A fődíj mellett a MEGFOSZ tagok jóvoltából értékes gyárlátogatások és ajándékcsomagok is kiosztásra kerültnek a versenyzők között.

A játék első fordulójában a MezőgépÉSZek szakmai Facebook-csoport népszerűsítése volt a cél, amely sikerült is, hiszen a csoportnak azóta majdnem 16.000 tagja van. A második fordulóban, a MezőgépÉSZek Bingó során a csapatok ötletességére és vizuális érzékére volt szükség: a versenyzőknek naponta egy, a mezőgépész szakmához kapcsolódó szlogenre kellett saját készítésű fényképpel vagy videóval reagálniuk. A versenyzők büszkén, és humoros módon számoltak be szakmájukról, mindennapjaikról. A döntőbejutás a mindent eldöntő online teszt helyes kitöltésén múlt, amelynek során a játék szervezői és támogatói által összeállított 150 kérdést kellett megválaszolniuk. Ahogy várható volt, a teszt eléggé megrostálta a mezőnyt, amelyből az első hat helyezett jutott az élő döntőbe, a budapesti AgrárgépShow-ra. Részletes eredményekért kattintson!

A döntőbe jutott csapatok:

  • MEZŐTEAM - Pápa
  • 5. ütem - Hajdúböszörmény
  • A profik - Jánoshalma
  • ÉSZkombájnok - Baja
  • Péterkeszaki - Pétervására
  • Deere Service - Karcag

A döntő 2017. január 27-én 10:00-tól a „G” pavilon VIP termében kerül megrendezésre! Várunk mindenkit sok szeretettel! Hajrá MezőgépÉszek!

Ezúton is köszönjük a MEGFOSZ tagoknak az ajándékok felajánlását!

A döntős csapatok:

1. MEZŐTEAM, Pápa

2. 5. ütem, Hajdúszoboszló

3. A profik, Jánoshalma

4. ÉSZkombájnok, Baja

5. Péterkeszaki, Pétervására

6. Deere Service, Karcag

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult a hétvégén az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-...

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Öt év alatt 70 százalékkal nőtt az agrárgépész szakmát választó diákok száma. A legtöbben a versenyképes jövedelem, a csúcstechnológiás gépek és a ter...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!