2024. április 20. szombat Tivadar

Többen vehetik igénybe a NAK csoportos tanulói felelősségbiztosítását

Agro Napló
Szeptembertől az agrárgazdasági felsőfokú duális képzésben részt vevő gyakorlati képzőhelyek és a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában működő iskolai tangazdaságok is igénybe vehetik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjainak járó csoportos tanulói felelősségbiztosítást, amelynek éves díját átvállalja a kamara.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2015 óta segíti az agrár középfokú duális képzésben résztvevő, NAK-tagsággal rendelkező gyakorlati képzőhelyeket azzal, hogy a képzést vállaló gazdálkodók igényeire alakított, teljes körű felelősségbiztosítási konstrukciót dolgozott ki, és ezen felül át is vállalja a csoportos tanulói felelősségbiztosítás évi 24 ezer forintos díját. Szeptembertől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiterjeszti a tanulói felelősségbiztosítás szolgáltatást a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában működő iskolai tangazdaságokra, valamint a felsőfokú duális képzésben részt vevő gyakorlati képzőhelyekre is. Az egyedi és valós védelmet nyújtó biztosítást a kamara tagjai egyszerűen, csatlakozási nyilatkozat kitöltésével vehetik igénybe.

A NAK vezetése elkötelezett mind a középfokú, mind pedig a felsőfokú duális képzés arányának, és a gyakorlati képzésben részt vevő vállalkozások számának növelésében, ezzel összefüggésben a gyakorlati képzőhelyek, valamint a tanulók és hallgatók munkahelyi kockázatainak mérséklésében. A duális képzés keretében az elméleti ismeretek elsajátítása az oktatási intézményben, míg a gyakorlati tudás megszerzése a gazdálkodó szervezeteknél, munkahelyi körülmények között történik, így a gyakorlati képzéssel járó kockázatok mind szélesebb körű kezelése egyaránt fontos a diákok és a képzőhelyek számára.

Ezt felismerve a NAK a nyilvántartásában szereplő, NAK-tagsággal rendelkező gyakorlati képzés folytatására jogosult gazdálkodók, valamint hozzájárulásra nem kötelezett egyéb szervezetek számára teljes körű, magas kárlimitekkel elérhető szolgáltatást biztosító keretszerződést kötött 2015-ben az MKB Általános Biztosító Zrt.-vel a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII törvény szerinti tanulói felelősségbiztosítás és munkáltatói felelősségbiztosítás egységes kezelése érdekében.

Az eddig már több mint kétszáz gazdálkodó szervezet által igénybe vett csoportos tanulói felelősségbiztosítás 2016 szeptemberétől kiterjesztésre kerül a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában működő iskolai tangazdaságokra, valamint a felsőfokú duális képzésben részt vevő gyakorlati képzőhelyekre is. A NAK-tagsággal nem rendelkező agrárgazdasági felsőfokú gyakorlati képzés folytatására jogosult gazdálkodó szervezetek és iskolai tangazdaságok ezt a lehetőséget a NAK önkéntes tagságának vállalásával igényelhetik.

Az Általános Munkáltatói és Szolgáltatói Felelősségbiztosítási Szerződés a gyakorlati képzésben résztvevő tanulóknak, illetve a tanulók által a gyakorlati képzést folytató szervezetnek vagy harmadik személyeknek okozott esetleges vagyoni károk, sérelemdíj iránti igények fedezetére szolgál. Az egyedi és valós védelmet nyújtó biztosítást a kamara tagjai egyszerűen, csatlakozási nyilatkozat kitöltésével vehetik igénybe. A csoportos konstrukció szerződője és a biztosítási díj fizetője a NAK, azaz a gazdálkodónak nem kell biztosítási díjat fizetnie, és figyelnie sem a biztosítási szerződése érvényességére.

Forrás: nak.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Átszervezik a falugazdászok munkáját

Átszervezik a falugazdászok munkáját

Még hatékonyabbá teszik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK) a falugazdász-hálózat működését, annak érdekében, hogy a gazdálkodók a jelenleginél i...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!