Tovább gyűrűzik a rovarirtó szerrel fertőzött tojások ügye

Agro Napló
A brit élelmiszerbiztonsági hivatal szerint a korábbi 21 ezres becsléshez képest jóval több tojást kell megsemmisíteni az országban a holland farmokról származó rovarirtószer-szennyeződés miatt – idézi a napi.hu. Eközben Romániában is felbukkant a rovarirtóval szennyezett tojás.

A botrány augusztus elején robbant, amikor holland eredetű szennyezett tojást találtak a hatóságok többek közt Németországban, Belgiumban, az Egyesült Királyságban. Később kiderült az is, hogy már Szlovákiában is fedeztek fel a Fipronil rovarirtószerrel kevert Dega-16 fertőtlenítőszert tartalmazó tojásokat - olvasható a hvg.hu portálon.

Az ügy miatt 180 tojástermelő telepet zártak be, az Aldi pedig bejelentette, hogy kivonja a forgalomból az összes tojást Németországban.

Az Egyesült Királyságban korábban 21 ezerrre becsülték a fertőzött tojások számát, ám a brit élemiszerbiztonsági hatóság csütörtökön bejelentette, hogy összesen 700 ezer szenyezett tojás kerülhetett forgalomba az országban, amit azonnali hatállyal kivonnak a forgalomból - írja az Independent.

Az eset kapcsán uniós szinten zajlanak nyomon követési vizsgálatok. Magyarországon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közlése szerint nem merült fel, hogy Magyarország érintett lehet a "holland tojásügyben". A Nébih szakemberei folyamatosan kapcsolatban állnak a tagállamok társhatóságaival, hogy indokolt esetben a szükséges intézkedéseket és a lakosság tájékoztatását haladéktalanul megtehessék.

Romániában is felbukkant

Fipronil rovarirtó szerrel szennyezett tojáskészítményt találtak az élelmiszerbiztonsági ellenőrök Romániában az uniós gyorsreagáló rendszerben közzétett figyelmeztetés alapján - közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) csütörtökön, az MTI szerint.

A Németországból érkezett egytonnás folyékony tojássárga-szállítmányt egy Temes megyei raktárban foglalták le, még mielőtt az áru a felhasználókhoz került volna. A tojáskészítményt elégetik. A román élelmiszerbiztonsági hatóság területi szervezeteit készenlétbe helyezték, hogy azonnal közbeléphessenek, ha újabb figyelmeztetést kapnak az uniós rendszerben.

Az ANSVSA eddig is végzett szúrópróbaszerű ellenőrzéseket a baromfiipari létesítményeknél, amióta múlt héten felmerült a rovarirtószer-szennyezés gyanúja a holland tojástermelő telepeken. A szennyezés gyanújával 180 tojástermelő telepet zártak be, amelyek közül több mint 25 helyszínen szennyezett tojásokat is találtak.

A Fipronil rovarirtó szert az állatgyógyászatban használják élősködők, bolha, tetű és kullancs irtására. Emberi fogyasztásra szánt állatok kezelésére azonban nem alkalmazzák, mivel nagy mennyiségben a szervezetbe kerülve máj-, pajzsmirigy- vagy vesekárosodást okozhat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeres évet zárt a Nébih

Sikeres évet zárt a Nébih

Elkészült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) a múlt évet bemutató, a legfontosabb eseményeket, intézkedéseket összefoglaló évérték...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!