Csak azt, amire valóban szüksége van! (x)

Agro Napló
Talán még a televíziós vásárlás népszerűségének csúcsán félig viccelődve, félig álmodozva filozofáltunk el azon, hogy mi lenne, ha egy gombnyomással, azonnal a miénk lenne a TV-ben reklámozott termék. Azt nem tudjuk, hogy ez lehetséges-e akár most, akár a jövőben, de ez egy jó példa arra, hogy az emberi vágyak minél hamarabb történő kielégülése, illetve az ezekre irányuló törekvések, fejlesztések foglalkoztatnak bennünket.

Ezt a vágyat szem előtt tartva az AXIÁL Kft. is igyekszik egyszerűsíteni az egyes vásárlási folyamatokat, ezért hozta létre évekkel ezelőtt webáruházát is, amely mára több mint 5000 megrendelést fogadott és teljesített. Az 5000. megrendelést leadó vásárlóval, Vlasics Attilával a FEBAGRO Zrt. műszaki vezetőjével készített rövid interjú IDE kattintva érhető el.

Azonban a fejlesztések nem állnak meg! A cég értékesítéssel és marketinggel foglalkozó kollégái arra törekednek, hogy a nyomtatásban megjelenő újságaikat összekössék weboldalaikkal. Ennek érdekében egyre többször alkalmaznak úgynevezett QR kódot, amit az AXIÁL Híradó és már az Alkatrész Akció kiadványokban is fellelhetnek az olvasók.

Mi az a QR kód és miért használjam?

Jelentése Quick Response, azaz „gyors válasz”. A QR kód tulajdonképpen egy vonalkód, amivel találkozhatunk pólón, poszteren, újságban, stb. és ha egy, az okostelefonunkra letöltött alkalmazással beszkenneljük, akkor dekódoljuk. A dekódolással pedig plusz információkhoz jutunk, ami lehet akár kedvezmény, elérhetőség, videó vagy egyéb érdekesség.

A bajai központú vállalkozás azon partnereinek is eljuttatja kiadványait, akik valamilyen oknál fogva nem kapják kézhez a fentebb említett újságokat. Ez elektronikusan történik az AXIÁL Hírlevél formájában vagy az AXIÁL weboldalainak meglátogatásával, de a cég Alkatrészüzletága ennél is továbbment.

Az AXIÁL weboldalain elektronikus formában megtalálható Alkatrész Akció újság ajánlatai nem csupán szép, színes képek, hanem hivatkozások is egyben, amelyekre ha rákattintunk, az AXIÁL webáruházában az eladásra kínált termék oldalára jutunk.

Miért jó ez Önnek? Nem kell sorban állnia az üzletekben, sőt még a webáruházban sem kell böngésznie. Nem kell végignéznie több száz akciós és nem akció ajánlatot, mert most már egyetlen kattintással Öné lehet az, amire valóban szüksége van.

IDE kattintva próbálhatja ki az új funkciót!

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!