2024. április 19. péntek Emma

I. Demo show Közös szántóföldi bemutató

Agro Napló
Négy különböző állomáson közös szántóföldi bemutatóra invitálta partnereit a Güttler Magyarország Kft. és a Fliegl Abda Kft., ahol termékeiket működés közben prezentálták az érdeklődő gazdálkodóknak. Az Agro Napló a szentlőrinci állomáson látottakat ismerteti. 

Güttler Földmester

A felsorakozó munkagépek közül elsőként egy 3 méter munkaszélességű kompaktort ismertetett Vörös Endre, a Güttler Kft. értékesítési vezetője. A Földmester névre keresztelt munkaeszköz három részből áll: elöl egy jól elkülönülő FlatSpring simító előtét található – ami a szántásos művelés után gondoskodik a nagyméretű rögök, barázdák és bakhátak problémájáról. A simítót három sorban elrendezett kapasor követ, míg hátul egy standard csillagkerekes Güttler henger található. A gép nagy előnye, hogy az első két szekció külön-külön hidraulikusan állítható, de munkától függően akár teljesen ki is iktathatók, így hengerezésre is alkalmas.

A Földmester gyomos területen és szántásos területen egyaránt megmutatta előnyeit. Jelen esetben lúdtalp kapával voltak szerelve, de mint kiderült, lándzsáskapa előtéttel is elérhetők. Az optimális munkához egy 90–100 LE vonóerőigény szükséges.

Güttler SuperMaxx

Nem csak tavaszi, hanem sekély tarlóhántásra is alkalmas a SuperMaxx sokoldalú kultivátora. A SuperMaxx-szal végzett talajszellőztetés után a rögök jobban összetörhetők, így a talaj jobb állapotba hozható.


A kultivátor szoros összefüggésben áll a Güttler egy másik termékével, a traktor elejére szerelhető magágykészítővel. A front egységként ez esetben egy hengert használhatunk, esetleg kapasorokkal kiegészítve. A henger alkalmazása csak vetés előtt, vagy azzal egy menetben javasolt. Ez az oka, hogy a SuperMaxx nem tartalmaz semmilyen tömörítő hengert.

A demo gép egy 5 méter munkaszélességű változat volt, de a gyártó kínálatában létezik 6, 10 és 12 méteres is. A nagy átömlési keresztmetszettel bíró gép kapáit 5 sorban helyezték el. A kapasorok mögött rugós borona sor található, ami egy óvatos lezárásról, egyengetésről gondoskodik.

Güttler Duplex front magágykészítő

A durva, rögös talajon is jó magágy készíthető a traktor elejére helyezett munkaeszközzel. Ezek mellett a gyártó ajánlja továbbá a köves és kötöttebb agyagos talajokra egyaránt.
A duplex hengersor 45 cm átmérőjű prizma csillagokból áll. Sajátossága, hogy öntisztulós kialakítással bír a halszálkás elrendezésnek köszönhetően. A hengerek kétsoros elrendezésben 560 mm átmérőjű változatra is cserélhetőek, de mindkét típus egysoros elrendezésben is használható. A bemutatott 3 méter munkaszélességű gépet 3 sorban, 15 cm osztástávolságban lándzsás kapákkal szerelték. A kapák segédrugóval tovább erősíthetők.

A munkaeszköz üzemeltetéséhez 60–70 LE vonóerigény szükséges, azonban vetőgéppel egy menetben már szükséges a 120–130 LE.

Güttler prizma henger

A Güttler cég elsősorban a hengereiről vált ismertté. Az 1970-es években a gyártó szabadalmaztatta a csillag profilt, azóta kizárólag a Güttler jogosult gyártani e típust. A csillag kialakítás a Cambridge és a Crosskill hengerekkel ellentétben alkalmas a rögtörésre és magágykészítésre, míg társai ezeket külön-külön „tudják”. A hegyes kialakítás 3–4 cm mélyen tömöríti a talajt. A hengerezést követően a talajnedvesség jobban megmarad.

Az összes Güttler hengerre egyöntetűen jellemző, hogy simítóval és boronával kiegészíthetők. Jelen esetben egy 4,8 m széles kompakt hengerre egy FlatSpring simító előtétet helyeztek a szántott talaj még jobb elmunkálásának érdekében. Minden hengertagon 45–50 cm átmérőjű csillagok váltják egymást. A méretbeli különbségek miatt a henger öntisztuló, azonban esetenként egy-egy 50 cm-es hengertag egymás mellé kerül. A simítóval szerelt henger üzemelhetéséhez egy 90–100 LE vonóerőigény szükséges.

Fliegl TDK tandem pótkocsi

A Fliegl Abda Kft. részéről Ackermann Tamás cégvezető egy rövid kitérővel vezette rá a gazdatársakat miért is hasznosabb egy tandem pótkocsi egy hagyományos kéttengelyes pótkocsinál, majd megkezdte a 10 tonna raksúlyú, 13 tonna össztömegű TDK kocsi ismertetését. A 4,5 méter hosszú változat vázszerkezete horganyzott acélból készül. A pótkocsi hátrafelé vagy 3 oldalra billenthető. Az oldalfalak 60x60 cm magasak. Hátsó részére egy 4 méteres rozsdamentes átrakócsigát is felszereltek. A csiga acél kialakításban is elérhető, ami alkalmas műtrágya átrakására is.

Szippantó tartálykocsi

A Demo Show utolsó gépeként egy szippantó tartálykocsi vonult fel. A gyár cégvezetője kitért arra, hogy a megrendelőnek elsődlegesen el kell döntenie, mire is kívánja majd használni tartálykocsiját: kiszolgálásra vagy hígtrágya-
kijuttatásra, ugyanis a tartály falának minősége gyártás szempontjából nem elhanyagolható. Hígtrágya-kijuttatás esetén elegendő a hagyományos 5 mm vastag tüzihorganyzott lemez, míg vízszállítás és folyékony műtrágya esetén már a rozsdamentes fal szükséges a későbbi károk megelőzése végett. A Fliegl gyártósoráról kikerült 3000 L kapacitású tartálykocsi kifejezetten a permetezőgépek kiszolgálására alkalmas kialakítást kapott. Ennek megfelelően az eszköz hátsó részén megtalálható egy gyors-
töltő, amely meggyorsítja a víz kiáramlását.
Segítségével egy 3000 liter kapacitású szántóföldi permetező másfél perc alatt feltölthető.  


Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Készítsük fel talajainkat!

Készítsük fel talajainkat!

A fenntartható fejlődés két fontos alapeleme Magyarországon talajkészleteink észszerű hasznosítása, védelme, állagának megőrzése, sokoldalú funkciókép...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!