PICHON HÍGTRÁGYA SZIPPANTÓ TARTÁLYKOCSIK (x)

Agro Napló
A Pichon SA egy családi vállalkozás több mint 40 éves széleskörű tapasztalattal a mezőgazdasági és rakodó gépgyártás, tervezés és szerviz szolgáltatás területén. Annak érdekében, hogy minőségen alapuló hírnevét a cég megőrizhesse, a Pichon felügyeli a teljes gyártási folyamatot.


A vevői elégedettség a vállalat vezető elve, a felhasználók elvárásainak meghatározásától egészen a gyártásig, kiszállításig.

A francia PICHON cég, amely Brest mellett, Guipavasban található, 1970 óta vállal aktív szerepet a mezőgazdasági gép piacon és mára Európa egyik legnagyobb szippantó és trágyaszóró gyártó cégévé vált.

 A cég, a megalakulását követő első években földművelő- és vetőgépek gyártásával foglalkozott, majd 1975 – 76-tól a vállalat hígtrágya szippantók és trágyaszórók gyártása mellett tette le a voksát, amely területnek azóta is szakavatott specialistája.

A fő hangsúly az egyedi megoldásokon van, amelyekkel a vevő és felhasználók speciális, testreszabott igényeit is ki tudják elégíteni.  A Pichon-nál minden egyes tartályt a vevő elképzelési alapján terveznek meg. Ez a szemlélet azt jelenti, hogy figyelni és hallgatni kell az ügyfélre és annak igényeire. Ezzel a szigorú és vevő központú megközelítéssel, a cég nagyon gyorsan képes reagálni a legnagyobb kihívásokat támasztó elvárásoknak is.

A Pichon szippantók űrtartalma 2,600 és 30,000 L között mozog, egy-, tandem- illetve 3 tengelyes kivitelben, rengeteg opcióval az egyedi kialakítások érdekében.


Egyedi tervezés – design

A TCI sorozat (Tartály beépített alvázzal), a Pichon védjegye több mint 40 éve. Ez az egyedülálló megoldás megnöveli a Pichon tartályok stabilitását. A tartály, az EU DESP 97/23/CE nyomásszabályzási irányelvnek megfelelően, nem egy különálló keretre van felszerelve, hanem közvetlenül hegesztve az alvázba kerül beépítésre, megalkotva ezzel a legalacsonyabb súlypontú gépet a piacon.

A tartálytest és a végek egymás mellett kerülnek összeszerelésre, SAW módszerű hegesztéssel. Annak érdekében, hogy a tartályok épsége és stabilitása vákuumhatás és nyomás alatt is megmaradjon, a Pichon speciális forgó GRC –t (lekerekített végek) alkalmaz, biztosítva ezzel a tartályok optimális erejét és élettartamát.

Az átmérőtől függően a Pichon 5 – 8 mm tartályfal vastagságot kínál. Az acélt, annak megfelelően választják ki, hogy mechanikai tulajdonságai megfelelőek-e galvanizációs folyamathoz, mert a Pichon rendkívül nagy fontosságot tulajdonít a gépei tartósságának. Minden egyes tartály felszerelhető konzolokkal, amelyek lehetővé teszik további berendezések, mint hátsó kijuttatás stb., utólagos hozzáadását.

Süllyesztett tartályaik lehetővé teszik nagy átmérőjű kerekek használatát. A nyomáscsökkenés miatt kialakuló térfogatveszteséget, a tartály hosszának vagy átmérőjének növelésével érik el.

Kijuttatási lehetőségek

A Pichon csőfüggönyök teljesen galvanizált vázszerkezettel rendelkeznek és a hidraulikus hátsó előkészítésre vannak felszerelve. A szórófejek, a csőfüggöny szerkezetének, a sorok számának kiválasztásával több opciós, 9 – 28 m-ig terjedő szórási szélesség érhető el.

Az injektálóknak 4 különböző változata érhető el:

  • EL7 Ø 640 mm tárcsákkal ellátott injektáló
  • EL8 csúszótalpas injektálók, mely megnyitja a növényállományt, így a trágyát közvetlenül a talajba juttathatjuk ki. A 34 kimenetes injektáló 7,5 méteres munkaszélességben, míg a 40 csöves kivitel 8,8 méteres munkaszélességben látja el ezt a munkát.
  • az EL61 kapás injektáló, mely esetében 7-9-11-13 kapás verziók állnak rendelkezésre
  • EL63 dupla tárcsasoros injektáló 5 vagy 6 méteres munkaszélességgel.
  • A megfelelő injektálók kiválasztását az egyedi körülmények és a kezelendő anyag határozzák meg.

    Az trágyalöveg alkalmazása különösen lejtős területeken ajánlott, ahol a hozzáférés, megközelítés nehézségekbe ütközik. A kijuttatás a vákuum szivattyú mellett kiegészítő szivattyúval történik és a szórás vagy trágyalöveggel vagy hagyományos ütközőlappal hajtható végre.


     

    Pichon Muck Master Trágyaszórók


    A francia Pichon cég már több mint 40 éve gyárt galvanizált hígtrágya szippantó tartálykocsikat és most kibővítette kiváló termékeinek sorát egy új termékkörrel, a szerves trágyaszórókkal.

    A Pichon Muck Master szórók kapacitása 8.5m3 és 23.6m3 között mozog. Alapfelszerelés például: az erősített tengelyek, nagy 1035 mm átmérőjű, 46 db megfordítható késes tépő-szóró hengerek, rugós vonórúd multi- laprugókkal és a teljes egészében horganyzott szerkezet, erősített lehordó lánc és lécek.

    A robosztus kialakításnak köszönhetően, ezek a trágyaszórók megfelelnek azon ügyfelek igényeinek is, akik egy egyedi, nagy teherbírású, megbízható és jó szórásképet-, teljesítményt nyújtó gépet keresnek. Ezek a gépek hűek a Pichon termékek minőségéhez: a nagy átmérőjű függőleges hengerek, a nagy teherbírású berendezések, és a teljes egészében horganyzott szerkezet, együttesen járulnak hozzá a hosszabb élettartamhoz.

    A vertikális dupla hengerek különböző átmérője biztosítja a különböző anyagok nagy sebességen történő, egyenletes és állandó szórását (még a szórás vége felé is). A hengerek elhelyezkedésükből adódóan (dőlés szög) nem nyomják az anyagot a trágyaszóró belsejébe, viszont csökkentik a szükséges TLT  teljesítményt.

    A Pichon gyár továbbá kiegészítők egész sorát kínálja annak érdekében, hogy minden típusú szilárd trágya (hátsó hidraulikus ajtó, mérleg rendszer, elektronikus vezérlések ...) kijuttatására bevetésre kerülhessen. A Pichon termékek közül mindenki talál olyan gépet, amely megfelel elvárásainak, sőt sok esetben még meg is meghaladja azokat.


     

    ELÉRHETŐSÉGEK

     


    8500 Pápa, Mozsár u. 14.

    Tel: 89/510-180

    Fax: 89/510-199

    Mobil: 06/30/385-75-84

    E-mail: keszenlet@keszenlet.hu

    Web: www.keszenlet.hu

    Címlapkép: Getty Images
    NEKED AJÁNLJUK
    CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
    KONFERENCIA
    AgroFuture 2024
    Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
    AgroFood 2024
    Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
    Vállalati Energiamenedzsment 2024
    Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
    Agrárium 2024
    Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!