Hogyan látja a jelenlegi agrárbiztosítási piacot, illetve az Allianz ebben elfoglalt helyét?
Horváth Andrea: Mindig attól függ, milyen szempontok szerint vizsgáljuk a piaci részesedést. Ha az agráriumhoz kapcsolódó biztosítások teljes vertikumát nézzük, a háromszereplős piac egyik tagja nagyobb szeletet hasít ki a tortából, míg a másik kettő, köztük mi is egy hozzávetőlegesen ugyanakkora arányban részesül a piacból. Amennyiben azonban a támogatott növénybiztosításokat vesszük alapul, akkor az Allianz egyértelműen piacvezető megközelítőleg 50 százalékos részesedésével. A teljes agrárbiztosítási piacról általánosságban úgy gondolom, egy fejlődő mezőgazdaság mellett növekedni tudó, mi több, növekedésre ítélt területről van szó, kiváltképpen egy ilyen kedvező mezőgazdasági adottságokkal bíró országban. Akadnak persze visszatérő problémák, így a viszonylagos rendszerességgel beköszöntő aszályos időszakok, ugyanakkor az esetek többségében már rendelkezünk azokkal a technológiákkal, melyekkel ezeket orvosolni lehet.
Hogyan tevődik össze az Allianz portfolió?
H.A.: A támogatott és hagyományos növénybiztosítások szinte tizedszázalékra azonos mértéket képviselnek, úgy gondolom ez egy roppant egészséges állapotot tükröz. Az állatbiztosítások aránya ezzel szemben jócskán alatta marad a kívánatos szintnek, ám véleményem szerint ez nem csupán az Allianznál van így, hanem sajnálatos módon valamennyi szereplőre igaz, mondhatni országos jelenségről van szó. Ennek eredendő oka, hogy az állattenyésztők egész egyszerűen nincsenek abban a helyzetben, hogy az alacsony díjszint ellenére is megengedhessék maguknak pluszkockázatok bevállalását. Ez egy olyan pont, ahol az állam ismét nagyobb szerepet vállalhatna, a támogatott állatbiztosítások bevezetésével hozzájárulhatna bizonyos kezelhető kockázatok kivédéséhez. Természetesen nem az olyan extrém esetekre kell gondolni, mint például a baromfi esetében egy tömeges elhullást előidéző madárinfluenza, de jelen gazdasági körülmények között már egy állat elpusztulása is komoly problémát jelenthet a termelőknek.
Az állatbiztosítások iránti csekély keresletnek emellett úgy vélem történelmi okai is vannak. Magyarországon az állattenyésztés alapvetően két formában történt, háztáji gazdaságokban és nagyüzemekben. Utóbbiak hagyományosan rendelkeztek állat- és növénybiztosításokkal, rendszerint nem is fizettek rá ezek meglétére, a '80-as években a kifizetett kártérítések mértéke jócskán meghaladta a beszedett díjakat, egyfajta szubvenció jelleget is magáénak mondhatott az agrárbiztosítás. Amint az agrárium átalakulása, a nagyüzemek megszűnése bekövetkezett, ez a pénzügyi tudatosság sajnos nem kellő mértékben öröklődött át. Az agrárbiztosítások esetében ez ugyanúgy egy tanulási folyamat, mint a többi biztosítási forma esetében, időbe telik, sajnos időnként rá kell fizetni ahhoz, hogy belássuk a pénzügyi eszközök, köztük a biztosítás használatát, hasznosságát. A magyar piac ezt még nem igazán tudta elsajátítani. Nem azért, mert a biztosítóknak ne lenne elég ötletük, termékinnovációjuk, hanem mert nincs ezekre igény.
Mekkora szerepe van a biztosítóknak ezen tanulási folyamat segítésében?
H.A.: Óriási, éppen ezért folyamatosan dolgozunk is ezen. A támogatott növénybiztosítások esete erre kiváló példa, hiszen egyrészt tudatosságra nevel, nem utolsósorban pedig a biztosítóknak is bevételt termel. Nem véletlenül került kialakításra annak idején három termékkategória, a valamennyi kockázatot lefedő "A", a köztes megoldást jelentő "B", melyben a legkritikusabb veszélyforrások nem jelennek meg, illetve a "C", ami azoknak a gazdáknak jó alternatíva, akik nagyon szelektíven választják ki az áthárítani kívánt kockázatokat. Portfoliónkban az "A" csomag nagyon nagy arányt képvisel, sikerült átadni az ügyfeleinknek azt az üzenetet, hogy az ezáltal kapott komplex védelem nem pusztán az üzletmenet biztonságát, de adott esetben egzisztenciájuk teljes körű védelmét is garantálja.
Említette, hogy nincs igény az innovációra, beszélhetünk azért kitörési pontokról a magyar piacon? Mik lehetnek azok Ön szerint?
H.A.: Azt gondolom, tovább kell folytatni azt a missziós munkát, ami a támogatott növénybiztosítások terjedését segíti, hiszen jellemzően a termelők két kockázatra fizetnek továbbra is, van tehát hova fejlődni ezen a téren is. Van néhány módosítás is, ami megkönnyíti a gazdák életét, így például az adminisztrációs terhek egy része már átruházható a biztosítókra is, ennek mindenképpen pozitív hatásaira számítunk. Láthatják a termelők azt is, hogy bár tavaly féltek a keret kimerülésétől, ez megközelítőleg sem igazolódott be, a díjtámogatások kifizetésére stabilan számítani lehet, ez a biztonságérzet szintén további lökést adhat az idei évben. Szintén a tanulási folyamatot segíti az az elgondolás, hogy minél komplexebb csomagot köt valaki, annál nagyobb díjtámogatásra számíthat egy esetleges kimerülés esetén is. Nyilván itt nagy szerepet kapnak a határidők, aki hamar köt, hamar nyújtja be díjtámogatási igényét, az nagyobb eséllyel kap, mintha nem kötne időben.
Visszakanyarodva az állatbiztosításokra, jelenleg komoly kormányzati szándék mutatkozik az állattenyésztők megsegítésére, lehet újra támogatott biztosításokra is számítani Ön szerint?
H.A.: Azt gondolom igen, erre pedig lehet új, innovatív termékeket fejleszteni, amik további garanciákat nyújthatnak az ágazatnak. Nyilván nem arra számít senki, és persze a jogi szabályozás is lehetetlenné teszi, hogy valaki káron gazdagodjon, ugyanakkor olyan biztosítékot kaphatnának ezáltal a vállalkozások, mely a fennmaradás és a csőd közötti választóvonalat jelenthetik számukra. A terület, ahol még közös munkára mindenképpen szükség van, az a tavaszi fagykárokra szóló biztosítások időben történő megkötése. A tavalyi évben még nyilván az új szabályozás bevezetése, a feltételek minisztériumi jóváhagyásának szükségessége is hátráltatta az időben történő kötéseket, idén ez már határozottan jobban működik, a minisztérium rugalmasabb, kifejezetten jobb az együttműködés. Mindazonáltal a termelők nagy részének újra meg kell tanulni, mikor kell ezeket a biztosításokat megkötni, hiszen roppant költséges biztosítási formaként korábban ilyennel csak elenyészően kevesen rendelkeztek, hiányzik a szükséges rutin.
Mennyire ért egyet azzal, hogy az agrárbiztosítási piacot növekedés helyett inkább csak az erőviszonyok átrendeződése jellemzi?
H.A.: Nem igazán értek ezzel egyet, a hagyományos termékeket nézve lehet benne igazság, ugyanakkor a támogatott termékek egyértelműen bővítették a piacot, az állattenyésztés erősítését megcélzó szándék pedig jó eséllyel tovább fogja növelni azt.
A forráshiányos ágazatok piacán nem ritka, hogy a szolgáltatók árversenyre kényszerülnek. Az agrárbiztosítások esetében lehet még az árral játszadozni?
H.A.: Természetesen lehet, semmi fizikai akadálya nincsen, csak aztán a következményeket a teljes veszélyközösség viseli majd. Ezzel együtt veszteséges üzletet senki sem hajlandó finanszírozni, van egy olyan pont, ahol a kiszállást is meg kell fontolni, az elmúlt évek tapasztalatai szerint pedig inkább ez a jellemző, hiszen nem mindig volt háromszereplős az agrárbiztosítási piac sem. A '90-es évek elején szinte valamennyi valódi kompozit biztosító rendelkezett mezőgazdasági üzletággal is, de szépen lassan sorra kiléptek a piacról, legutóbb éppen az, amelyik kifejezetten mezőgazdasági biztosítóként bábáskodott az agárbiztosítási egyesületek mellett, azok viszontbiztosítójaként. A 2010-es horror veszteségeket hozó év után mi is elgondolkodtunk, hogy szabad-e ezt így folytatni, van-e a magyar mezőgazdaságban olyan lehetőség, kitörési pont, amire lehet alapozni. Lehet persze a díjtételekben versenyezni, de bizonyos szint alatt már egész egyszerűen nem éri meg a biztosítóknak. Mi igyekszünk kockázatarányosan árazni, azaz nem szeretnénk túlzott profitot realizálni a különféle agrárbiztosításokon, mivel azt meglátásunk szerint jelenleg nem bírná el a szektor. Ezzel együtt veszteséget sem akarunk elkönyvelni, így a 2010-es dilemma után amellett döntöttünk, hogy árverseny helyett termékinnováció területén lépünk előre. Ez a folyamat valójában már 2009-ben elkezdődött, a rendkívüli helyzet azonban jócskán felgyorsította azt, lényegében 2011-re értek be a változások. Teljesen új alapokra helyeztük a kockázatkezelést és a kárrendezést, működésünket az Allianz Csoport többek között amerikai, ausztráliai, svájci tapasztalatai alapján szerveztük át.
Említett országok mezőgazdasága azért egészen másképp fest, elég csak a birtokméretekre gondolni. Mennyire ültethetők át az ottani tapasztalatok a hazai viszonyokra?
H.A.: Valóban más világokról beszélünk, a jellemző üzemméretek tekintetében valóban nem lehet őket összehasonlítani. A termékportfóliót illetően azonban számos olyan ötlet, elgondolás akad, melyek a hazai piacon is működőképesek lehetnek. Itt elsősorban azokra a megoldásokra kell gondolni, melyek a totális biztosítások mellett tudnak más alternatívákat kínálni, a teljes körű védelmet ugyanis kevés termelő képes megfizetni.
Miben más az említett újszerű megközelítés?
H.A.: Mindenekelőtt az Allianz ügyfeleinek komplex kiszolgálást nyújt, nem puszta kockázatot, terméket adunk el. Úgy gondoljuk, hogy a biztosítás a kockázatkezelés alapvető eszköze. Ahogy az orvos sem egy-egy tünetet vizsgál, mikor betegek vagyunk, úgy mi sem csupán kiragadott problémákra kínálunk segítséget, hanem egy átfogó, összetett rendszerben gondolkodunk, komplex megoldást javaslunk. Ennek részei lehetnek az állatra, növényre, mezőgazdasági épületre, vagyontárgyra, gépjárműre kötött biztosítások, de amennyiben az adott gazdaság igényli akár a munkáltatói felelősségbiztosításon túlmenő egyéb személyi sérüléssel kapcsolatos kiegészítők, vagy épp a cafeteria részeként önkéntes nyugdíj- és egészségpénztár, de akár csoportos életbiztosítás is. Ez a komplex megközelítés eredményezi azt, hogy mi az állat- és növénybiztosításoktól nem várunk profitot, mivel a portfólió többi része megadja azt a szolid hozamot, ami az üzletág fenntartásához szükséges.
A másik fontos dolog, hogy kockázati alapon árazunk, továbbá hogy nagyon szigorúan, szakmai alapon történik a szerződések vállalása. Az Allianznál nem egy személyen keresztül történnek az egyes részfolyamatok, ami először furcsa volt, hiszen a bizalom elsődlegesen ahhoz az egy emberhez kötődött, aki a szerződést elvállalta, megkötötte és adott esetben a kárrendezést is lebonyolította. Ugyanakkor lehet ezt olyan szempontok szerint is vizsgálni, hogy egy személy szakértelme helyett háromé adódik össze, valóban professzionális kiszolgálást lehetővé téve, a bizalomhoz, a korrekt kapcsolatokhoz pedig, úgy gondolom, ennél nem kell több, nem kell nagyobb ösztönzés. Számos korábban kiszálló biztosítónál azt látom, hogy ezt a lépést nem merte meglépni.
Ha már a kiszálló szereplőknél tartunk, a K&H kilépése milyen hatást gyakorolt a piacra?
H.A.: Nézőpont kérdése, ha az utolsó teljes évet vizsgáljuk, amikor hozzávetőlegesen 5 százalék körüli volt a K&H piaci részesedése, akkor úgy gondolom, érezhető változást hozott a kilépés, már csak abban a tekintetben is, hogy a megmaradt piaci szereplőknek erősen el kellett gondolkodnia, hogy kell-e neki egyáltalán ez az üzletág. Mikor négyen vannak a piacon, akkor még ki lehet szállni, három szereplőnél már egészen más a helyzet. Nem jó ez a termelőknek sem, hiszen nincs valódi verseny és nem csupán az árak, de a termékválaszték tekintetében sem. Beszűkülnek a lehetőségek, egyre kevésbé képes megtalálni egy gazda azokat a konstrukciókat, amik valóban minőségi szolgáltatást nyújtanak, melyek mellett nyugodtan alszik. Ebből a szempontból az Allianz mellett szól, hogy a Csoport méreténél fogva nálunk nagyon komoly viszontbiztosítás van, már-már irreálisan extrém helyzetnek kell kialakulnia ahhoz, hogy fizetési kötelezettségeinknek ne tudjunk eleget tenni. Ugyancsak fontos kérdés, hogy egy adott biztosítótól a termelő milyen minőséget kap. Mennyi idő alatt ér ki? Mennyi időt vesz igénybe a kárrendezés? Kell-e vitatkozni, vagy zökkenőmentesen kapja azt, ami jár?
A már említett szemléletváltásnak óriási szerepe van abban, hogy az Allianz ezekre a kérdésekre abszolút pozitív válaszokat tud adni. Kulcsfontosságú volt ebben a feladatok szétválasztása, ami nem járt nehézségek nélkül, nem csak partnereinknek, de saját kollegáinknak is nehéz volt elmagyarázni, miért van erre szükség. Ugyanakkor ennek köszönhetően tudott az agrárbiztosítás az Allianz nem-életbiztosítási üzletágán belüli viszonylag szerény, körülbelül 3 százalékos részesedésre ellenére is egy olyan ékszerdobozzá válni, amire én személy szerint roppant büszke vagyok. Továbbá hangsúlyozni kell, hogy egy fejlődő területről van szó, amihez a fentiek révén kiváló alapokat tudtunk lefektetni. Hiába hoz egy üzletág 30 milliárdot, ha nincs előtte perspektíva, idővel elkerülhetetlenül csökkenni fog.
Az agráriumban várható generációváltás, a régi beidegződésektől mentes fiatal gazdák előretörése mekkora lökést adhat a biztosítási piacnak?
H.A.: A társadalmi nyitottságánál fogva mindenképpen pozitív hatásai lehetnek, de a kívánatos képzésbeli támogatást én nem látom. Nem csak arra van szükség, hogy falugazdászok, hatóságok felkészültségét fejlesszük, hanem a jövő gazdáit is meg kell ismertetni a modern kockázatkezelő eszközökkel. Azt gondolom, ebben mindenkinek tennie kell, legyen szó biztosítóról, biztosítottról, az államról, vagy hatóságról. Az Allianz munkatársai rendszeresen megjelennek a legkülönfélébb egyetemeken, főiskolákon egy-egy kiemelt témát körüljáró vendégelőadásaikkal, illetve működtetjük továbbra is gyakornoki programjainkat. Az agrárium ezekből a kívánatosnál alacsonyabb mértékben részesül, de abszolút nyitottak vagyunk bármilyen megkeresésre, tárt karokkal várjuk a potenciális partnereket.
