Fél év fogház hat pontyért

agrarszektor.hu
Gereblyézett az orvhalász. Összesen 13,9 kiló halat fogott, 12 ezer forint értékben.

Egy szatymazi halastóból fogott ki társával hat pontyot egy férfi, akit első fokon hat hónap fogházbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság. A 13,9 kilogramm hal értéke mintegy 12 ezer forint.

Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-vel közölte: a szegedi férfi ismerősével szeptember 25-én egy szatymazi halastónál gereblyéző módszerrel, vagyis ólommal ellátott hármas horog segítségével fogta a pontyokat. A 13,9 kilogramm hal értéke mintegy 12 ezer forint. A halőr tetten érte őket, és értesítette a rendőrséget.

A bíróság a két férfit társtettességben elkövetett orvhalászat vétségében mondta ki bűnösnek. Az első rendű vádlottat hat hónap fogházbüntetéssel sújtotta a bíróság, és egyben elrendelte a vele szemben korábban egy másik bűncselekmény miatt kiszabott féléves felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is. A másik férfinak - akit korábban lopás miatt már próbára bocsátottak - 160 óra közérdekű munkát kell végeznie.

Az elsőrendű vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így esetében az ítélet nem jogerős.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?