agrárszektor.hu: Mit gondol a kormány jelenlegi agrárpolitikájáról? Min változtatna, ha újra agrárminiszter lehetne?
Torgyán József: Az igazság az, hogy a Fidesz-kormányzat átvette a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt agrárprogramjának 98 százalékát, de sajnos sok dolgot csak verbálisan valósít meg, a valóságban nem. Az agrárpolitikával tehát nincs bajom, de számos tekintetben egészen másként csinálnánk. Teljességgel elfogadhatatlan az a helyzet, amibe a nemzetmegtartó erő, tehát a kistelepüléseken élő, az agráriumtól elválaszthatatlan lakosság került. Anélkül, hogy őket helyzetbe hoznánk, nemcsak agrárpolitikát nem lehet megvalósítani Magyarországon, hanem az egész ország gazdasági, politikai erejének összeomlása fenyeget a jelenlegi helyzetben. Ezért mindenekelőtt ezt kell kezelni.
Messzemenőleg nem tudok egyetérteni azzal, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumból, - amelyet 1998 nyarán kivívtam az Országgyűlés baloldali erejének ellenzésével szemben, és amely évekkel megelőzte az Európai Unió politikáját (itt utalok arra, hogy 2001 januárjában a berlini Grüne Wochén Fischer biztos úr jelentette be óriási EU-s eredményként, hogy az eddigi egypilléres agráriumról áttértek a kétpilléresre, amikor is én jelentkeztem, hogy ezt én már miniszterként három évvel korábban megvalósítottam, pártelnökként pedig már 20 évvel korábban meghirdettem), - a Földművelésügyi Minisztérium nevet kivették. Ez megmagyarázhatatlan az egész világ előtt, és a minisztérium vezetői nekem titokban elmondták, hogy ezt egyszerűen nem tudják megmagyarázni.
Elfogadhatatlan, hogy az agráriumban az oligarchák kialakulását és mindent elsöprő erejét elősegítették ugyanakkor, amikor szóban azt hirdetik, hogy a kis és közepes gazdaságokat szeretnék erősíteni. Amint említettem, az EU-konformitás azt jelenti, hogy az őstermelőket, a kis és közepes családi gazdaságokat kell erősíteni, mindent ennek kell alávetni.
A konferencián szóba került a szabadkereskedelmi társulás, amelyet rövidesen megkötünk Amerikával. Ha jól emlékszem, az amerikaiak is kimondják, hogy január 1-jétől nem lehet átvenni génkezelt terméket. Magyarországot génmentes hatalommá lehetne tenni az agráriumban. Ezzel szemben mi történt? Kishantost felszámolták, amit én nemzetellenes bűntettnek tartok, mert ahhoz, hogy megint biogazdálkodást lehessen folytatni azon a területen, hét évig nem lehet vegyszerrel kezelni. Ilyen és ehhez hasonló kérdések tömkelegét vetném fel, ha erre lehetőség lenne. Orbán Viktorral volt egy olyan megállapodásunk, hogy a falugazdász hálózatot 1500 főre felfejlesztem, és a Janus Pannonius Egyetemmel állapodtam meg abban, hogy ezt a hálózatot térségmenedzseri egyetemi képzésben részesítik. Ennek azért lett volna jelentősége, mert ebben az esetben állami költségen lehetett volna elkészíttetni a falugazdász hálózattal az őstermelők és a kis és közepes családi gazdaságok számára az EU-s pénzek pályázatát, sikerre vitelét, felhasználását. Kihúzták a talajt a lábunk alól, amikor ezt a kezdeményezést egyszerűen megtorpedózták.
Sajnos számos ilyen példát tudnék felsorolni, de miután a Fidesz úgy kerülhetett kormányra, hogy a Független Kisgazdapárt részéről én vittem keresztül annak a lehetőségét, hogy koalíciós kormány alakuljon, nem kívánok csak negatívumokat mondani. Kétségkívül el kell ismerni, hogy számos dolgot jól csináltak, de például semmi nem történt a szárítás területén, hogy a költségeket lefaragjuk.
A bioolaj, a bioetanol, a bioenergia, az alternatív energiák, zöldenergiák - ezeket mind én kezdtem el, és sajnos ezt megtorpedózták. Amennyiben engedték, annyiban átadták a multinacionális nagyvállalatoknak, márpedig ezeknek a célja éppen az lett volna, hogy a falvak, a kistelepülések életét könnyítsék meg, és versenyképesebbé tegyék a kis- és középgazdaságokat.
Folytathatnánk ezt a beszélgetést még órákig, de úgy gondolom, hogy ebből is érzékelhető, hogy én alapvetően elismerem az eredményeket, ugyanakkor, ami eddig történt, keveslem, és úgy gondolom, hogy az az agrárprogram, amelyet a Független Kisgazdapárt óriási agrárszellemi bázisa dolgozott ki, - én a kisgazdák nevében ezt csak előterjesztettem és képviseltem, - ezt kellene ma is megvalósítani, és akkor ez az ország sokkal élhetőbbé válna.
agrárszektor.hu: Ha újra felkérnék miniszternek, elvállalná?
Torgyán József: Számos alkalommal kijelentettem, hogy én ebben a mocsokban nem kívánok részt venni. Ez nemcsak a miniszteri megbízatásra vonatkozik, az országgyűlési képviselőire is. Nagyon sokan megfognak engem, hiszen a közösségi közlekedést veszem igénybe, a feleségemmel járok bevásárolni, megjelenek az emberek között, számos helyre hívnak, változatlanul Józsi bácsi és Józsika vagyok számukra (vagy József, a leghidegebb esetben). Ők is állandóan felvetik ezt a kérdést, hogy azóta nem nézik az országgyűlési közvetítéseket, amióta én nem vagyok ott, és kérnek, hogy térjek vissza a politikai életbe.
De én már 82 éves elmúltam, és akkora baj van ebben az országban, hogy ezt nem a 82 évesek fogják helyrehozni, hanem a fiatalok, de ők is csak akkor, ha lesznek kellően pallérozottak, lesz kellő intelligenciájuk, képzettségük, felhalmozott tudásuk és némi tapasztalatuk, hogy helyre tudják hozni mindazt, amit mi az elmúlt negyedszázad alatt elrontottunk.