Vigyázat! - Szennyezett osztrák import tej került a magyar boltokba

MTI
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elrendelte az Ausztriából származó tej- és tejtermékek fokozott ellenőrzését.

A Földművelésügyi Minisztérium sajtóhírek alapján arról értesült, hogy Karintiában több tejtermékben is hexaklórbenzol (HCB) szennyeződést mutattak ki, ezért kell végrehajtania a rendkívüli intézkedést a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatalnak (NÉBIH).

A szaktárca sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében azt javasolja, hogy a fogyasztók vásárláskor a hazai tejet és tejtermékeket részesítsék előnyben.

Minden, amit a hexaklórbenzolról tudni érdemes
A hexaklórbenzol (HCB) egy nehezen lebomló, illékony szintetikus szerves vegyület, amely szennyezőanyagként a DDT-hez hasonlóan a környezetben szinte mindenütt jelen van. A HCB-t a tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok közé sorolják, amely a Stockholmi Egyezmény által világszerte tiltottnak nyilvánított 12 klórtartalmú vegyület egyike.

Hogyan kerülhet a környezetbe és az emberi szervezetbe?

A hexaklórbenzolt 1945-tól növényvédőszerként (gombaölőszerként, és vetőmagok kezelésre) használták, azonban 1981-ben mezőgazdasági felhasználását betiltották Európai Közösségben. Jelenléte a környezetben a múltban történt mezőgazdasági felhasználásán túl ipari és az égetési (hulladéklerakók) folyamatok káros anyag kibocsátásából is származhat. Robbanóanyagok és szintetikus gumi készítéséhez is használják, valamint különféle szerves vegyületek szintézisekor melléktermékként is keletkezhet. A szennyezett takarmányt fogyasztó állatok zsírszöveteiben a HCB felhalmozódik, tejbe, tojásba kiválasztódik. Az emberi szervezetbe főként élelmiszerekkel (leginkább állati zsiradékokkal, ritkábban olajos magvakkal) jut be, de bekerülhet szennyezett levegő belélegzésével, vagy vízzel is.

Milyen egészségi kockázatot jelent?

A HCB elsősorban a máját károsítja, de hathat az idegrendszerre, a bőrre, csontra, pajzsmirigy és a petefészek működésére is. A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) 2001-ben a lehetséges humán rákkeltő (2B) kategóriába sorolta, a kísérleti állatoknál tapasztalt daganatkeltő hatása miatt. A kísérleti vizsgálatok alapján a genotoxicitás nem zárható ki.

Forrás: NÉBIH

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?