Az elveszett, gazdátlan hálók a halászati hulladék egytizedét teszik ki, és az ipari halászat drasztikus növekedése tovább súlyosbítja ezek környezetkárosító hatását. Napjainkra többszázezer tonna ilyen, gyakran lassan lebomló műanyag felszerelés található az óceánokban. A jelenség azért kapta a szellemhalászat nevet, mert a halak és egyéb tengeri élőlények könnyen beakadnak a hátrahagyott felszerelésbe.
A szellemhalászat nem csak az élővilágra, hanem az emberekre is veszélyt jelent, mert akadályozza a biztonságos tengeri közlekedést. Ráadásul a nyomonkövethetőség növekedése az illegális halászattal szemben is segíthetné a hatóságokat. A nyomonkövethetőséget úgy oldanák meg, hogy az eredetileg tengeri emlősök és teknősök jelölésére használt kódolt jelölők (CWT) és nanoméretű lézermart csövek a hálókba is telepíthetők, helyzetüket pedig az erre kifejlesztett szenzorokkal lehet meghatározni. Emellett napelemes szatellit bójákkal, GPS érzékelőkkel és akusztikus berendezésekkel lehetne követni a hárahagyott felszereléseket.
A nemzetközi szabályozás kialakítására tett kísérletetek eddig eredménytelenül végződtek, ezért a FAO konzultációt kezdeményezett a halászati hálókra vonatkozó nemzetközi technikai irányelvek lefektetésére. Áprilisban a szervezet római központjában szakértőkkel megvitatták az első tervezetet, ennek eredménye júliusban kerül bemutatásra a FAO halászati bizottságában.