Eldurvult a földvita: Brüsszel beperelte Magyarországot (2.)

agrarszektor.hu
Bírósági keresetet nyújtott be az Európai Bizottság Magyarország ellen az Európai Bírósághoz a 2013-ban hatályba lépett magyar földforgalmi törvény miatt. Az ügy előzménye, hogy Brüsszel korábban az osztrák kormány panaszára kötelezettségszegési eljárást indított amiatt, hogy Magyarország kárpótlás nélkül szüntetett meg termőföldekre korábban bejegyzett haszonélvezeti jogokat. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint védhető a magyar álláspont, mert az osztrák gazdák törvényellenesen szereztek földeket.

Az Európai Bizottság azért nyújtott be bírósági keresetet, mert szerinte Magyarország megsértette azokat az uniós szabályokat, amelyek a határokon átnyúló tevékenységet folytató befektetők mezőgazdasági földterület-használatára vonatkoznak. A bizottság szerint a 2013 végén hatályba lépett magyar földtörvény a külföldi és a belföldi befektetőket egyaránt megfosztotta szerzett jogaiktól és befektetéseik értékétől anélkül, hogy ennek fejében kárpótlást biztosított volna.

Korábban az osztrák kormány fordult Brüsszelhez, mert kifogásolta, hogy az új jogszabály megszüntette osztrák gazdák magyar termőföldekre bejegyzett haszonélvezeti jogait. Brüsszel ennek nyomán indított kötelezettségszegési eljárást, amelynek részeként 2014 októberében felszólító levelet, 2015 júniusában indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországnak. Ebben arra kérte a magyar hatóságokat, hogy a szabályokat hozzák összhangba az uniós joggal. Intézkedésekről azonban nem kapott értesítést, ezért fordult most Magyarországgal szemben az Európai Bírósághoz.

A bizottság szerint a földhaszonélvezetekre vonatkozó, eredeti szerződésekre húszéves átmeneti időszak vonatkozott, ami azt jelenti, hogy 2033. január 1-jén kellett volna lejárniuk. Az új törvénnyel ez az időszak négy és fél hónapra rövidült, így a befektetői szerződések 2014. május 1-jén szűntek meg kárpótlás nélkül.

Van egy másik kötelezettségszegési eljárás is
Brüsszel eddig két kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az új földforgalmi törvény miatt. A haszonélvezeti ügy mellett a tulajdonszerzési korlátozások miatt is eljárás kezdődött. Ezt a földforgalmi törvény generális átvizsgálása után indította az Európai Bizottság. A magyar eljárással egy időben ugyanakkor más EU-tagországokkal szemben is hasonló eljárások kezdődtek. Az eddigi nyilatkozatok alapján nagyon valószínű, hogy a Magyarországgal szembeni második eljárás is az Európai Bíróságon végződik.

A törvény kihirdetése és hatálybalépése közötti időszak rendkívüli rövidsége ahhoz vezetett, hogy a befektetőknek nem volt lehetőségük alkalmazkodni az új jogi környezethez. Következésképpen a törvény oly módon fosztotta meg a meglévő befektetőket szerzett jogaiktól és befektetésük értékétől, hogy ennek során nem biztosította az Európai Unió Alapjogi chartájában foglalt jogbiztonságot és a tulajdonhoz való jog tiszteletben tartását. A bizottság szerint ez sérti a tőke szabad mozgása és a szabad letelepedés elvét. Az ügyben egy magyar bíróság is az Európai Bírósághoz fordult előzetes döntéshozatali kérelemmel.

Osztrák gazdák törvényellenes módon, fiktív szerződésekkel és a haszonélvezeti joggal manipulálva igyekeztek magyar földterületeket szerezni - reagált mai kormányinfós tájékoztatóján a brüsszeli bírósági kereset hírére Lázár János. Szerinte 200 osztrák termelőt érint az ügy. Magyarország álláspontja azonban védhető, és készek vagyunk az elszámolásra is - jelentette ki a miniszter.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?