Észak-Koreában (hivatalos nevén a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban) bő 120 ezer négyzetkilométeren két és félszer annyi ember él, mint hazánkban. Egyharmaduk a mezőgazdaságban dolgozik, miközben az ország területének csupán hatoda művelhető, a többi rész erdőkkel borított hegyes vidék. Az éves csapadék fele a három nyári hónapban hullik, ráadásul a száraz időszakok is a lehető legrosszabb ütemben szoktak érkezni. Mindez a rendkívül elmaradott agráriummal megspékelve halálos kombinációt alkot: a kilencvenes években becslések szerint 2 millió ember veszett oda éhínség következtében. Ma sem sokkal rózsásabb a helyzet, és éppen a falvakban a legnagyobb a nyomor, vagyis ott, ahol a mezőgazdasági termékek java részét kellene előállítani.
A Koreai-félszigeten a II. világháború után jött létre a két Korea, amelyek egyesítése immár hét évtizede várat magára. Az északi rész járt rosszabbul, ahol előbb Kim Ir Szen, majd Kim Dzsongil, 2011 óta pedig Kim Dzsongun vezetésével próbálkoznak azzal, hogy teljesen elzárkózzanak a világtól, és önfenntartóvá váljanak. A hadseregen kívül ugyanakkor semmire sem költenek eleget, tavaly például búzából, árpából, kukoricából és burgonyából összesen 2,6 millió tonna, míg a fő terménynek számító rizsből 1,9 millió tonna termett - miközben Magyarországon csak búzából bő 5 millió tonnát sikerült betakarítani idén, a többi haszonnövényről nem is beszélve.
Az Észak-Koreában lévő 3500-4000 termelőszövetkezet a kilencvenes évekig viszonylag megfelelően működött. A Szovjetunió (és az egész keleti blokk) eltűnésével azonban az ország nehéz helyzetbe került, s lényegében állandó műtrágya-, üzemanyag- és munkaeszközhiánnyal kell küszködnie.
A tsz-ek által művelt területek átlagos mérete bő 450 hektár, ami nem is lenne rossz arány, ha rendelkezésükre állna a szükséges inputanyag-mennyiség és a kellően modern technika és technológia. A mezőgazdaság gépesítését célzó programot 1960-ban indították, és a 6-7 éves tervek során egyebek mellett azt tűzték ki célul, hogy a szövetkezetekben minden 10 hektárra jusson egy-egy traktor. Ez a kilencvenes évekig még csak-csak teljesült, ám mára körülbelül 65 ezresre apadt az erőgéppark, amelynek az átlagéletkorával, műszaki állapotával is gond van, ráadásul nincs elég üzemanyag és alkatrész a megfelelő üzemeltetésükhöz.
A népi Koreában 1954-ben építették az első traktorgyárat egy hajdani vegyi üzem helyén. A termelés négy esztendővel később indult be, és az első erőgépek még szovjet konstrukciók "koppintásai" voltak. Állítólag a prototípus olyan rosszul sikerült másolat volt, hogy előre nem is tudott menni, csupán hátrafelé. Az a lényeg, hogy mozog - nyugtatta meg a munkásokat Kim Ir Szen a legenda szerint, és a Kumsong traktorgyár hamarosan valóban képes volt felvenni a fordulatot. A "Kedves Vezető" unokája, Kim Dzsongun a közelmúltban már egyenesen világszínvonalúnak nevezte az általuk előállított gépeket, sőt jóképű és megnyerő külsejű férfiakhoz hasonlította azokat.
Az ázsiai ország középső részén működő Kumsong gyár első terméke a Cshollima névre keresztelt traktor volt, amelyből akár 30 ezer darabot is el tudtak készíteni évente. A 21. század elejétől aztán a 28 lóerős, kéthengeres Cshollima mellett a 75 lóerős Poonnyun márkanevű erőgépeket is itt fabrikálják, és a 8000 fős dolgozói létszámnak legalább a harmadát nők teszik ki (a férfiak zöme katonai szolgálatra van beosztva).
Külföldi tudósítók szerint a munkások gyér világítás mellett, védősisak és védőszemüveg nélkül tevékenykednek, és napi 100 traktor gördül le a szalagokról (a munkahét hat napos, és napi két műszakos). Hiába azonban az igyekezet, mert gázolaj híján, illetve a rossz átlagos műszaki állapot miatt az észak-koreai traktorok bő 40%-át be sem tudják indítani a kezelőik egy-egy munkanapon, ezért a gépek helyett inkább állati igaerőt használnak.
Híján vannak a szakképzett munkaerőnek is. Az ország délkeleti részén, Vonszan városában működik ugyan egy agráregyetem, ám az öt év alatt elsajátított mezőgazdasági, élelmiszeripari, bányászati és geológiai ismeretekkel nem sokat érnek a hallgatók, hiszen a gyakorlatban aligha tudják hasznosítani a tanultakat.
