Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszter-helyettese nyitja meg csütörtökön reggel a Budapest Economic Forum című konferenciánkat "Magyar gazdaságstratégia a változó EU-ban" címmel, így akár erre a témára is reagálhat majd az előadásban.
Kulcsfontosságú anyag készül
A Portfolio információi szerint az Európai Bizottság szakértői most állítanak össze egy jelentést Magyarország 2014-2020-as uniós támogatási rendszerének irányítási és kontroll mechanizmusairól, és ebbe az anyagba kerülnek majd be a Brüsszel által problémásnak tartott konkrét pontok. Utóbbiak számáról és tartalmáról most még zajlanak a levélváltások, hiszen tudomásunk szerint maradtak még tisztázandó kérdések a regionális támogatásokért felelős főigazgatóság (DG Regio) új luxemburgi vezetőjének szeptember közepi budapesti bemutatkozó látogatása után is.
Ez ugye a magyar állam által fizetett "kiegészítéssel" együtt mintegy 9000 milliárd forint, ami a tavalyi egész éves magyar GDP-nek csaknem a negyede.
A 7 évre járó keretünkből egyébként még csak néhány milliárdot tudott eddig lehívni a magyar kormány számlák ellenében Brüsszelből. Egy további 200 milliárd forint körüli tétel (a bőkezű szállítói előleg rendszer számláinak) utólagos elszámolása körüli gondokról már írt a lap pénteken.Ez a cikk pedig arról szól, hogy ennek a 200 milliárdnak és az ezen felüli teljes 7 éves keretösszegnek az utólagos brüsszeli "behajtása" körül van további bizonytalanság.
Mi a baja Brüsszelnek?
Látható, hogy hatalmas a tét, így érdemes azt is rögzíteni, hogy mi a felek közötti, sokszor jogszabályokból kiinduló, de alapvetően elméleti síkú vita lényege. Tudomásunk szerint a brüsszeli aggodalmak jó része abból ered, hogy teljesül-e egy uniós jogszabályi követelmény, nevezetesen az, hogy az Irányító Hatóságoknak befolyástól mentesen, függetlenül kell dönteniük az uniós pályázatokról.
Példa erre a problémára az, amit a pályázati piacon is sokan feltesznek kérdésként: tud-e úgy független döntést hozni egy Irányító Hatóság, ha egy-egy minisztérium berkein belül működik és a kormány jogszabályokban előre eldönti, hogy az egyes fejlesztési területeken mely állami intézmény/szereplő indulhat egy-egy uniós pályázaton. Ezzel a megoldással ugyanis egy-egy fix keretösszegű pályázat várható nyertesét is betonba önti a kormány és így a verseny hiánya is fennáll, ami a takarékos közpénz felhasználás elvét is sértheti.
Tudomásunk szerint a Bizottságot az zavarja, hogy túl magas ezeknek az ún. kiemelt felhívásoknak a száma Magyarországon, azaz az EU-pénzek jelentős részét így osztják ki. A gond az, hogy ezen a magyar kormány már nem sokat tud változtatni, hiszen a 7 évre járó teljes uniós keretünk kb. kétharmadára már kiírta a pályázatokat a kormány és ezek között jelentős számban látunk kiemelt felhívásokat.
Más, a független IH-döntéshozatallal összefüggő, szintén nem újkeletű aggodalma is van a Bizottságnak, azaz fontos hangsúlyozni, hogy az egész vizsgálatnak nincs köze a magyarországi kvótareferendumhoz. Mivel a tét hatalmas, így a felek bizonyára nem fognak elhamarkodott döntést hozni. A döntés a Bizottság részéről arról szól, hogy a begyűjtött információk alapján milyen értékelést kapjon a magyarországi intézményrendszer.
Két újabb forgatókönyv
Amennyiben ez az értékelés a legjobb egyes, vagy a mérsékelt problémákat takaró kettes fokozatot jelenti, akkor nincs különösebb gond magyar szempontból. Elkezdhetjük nagy tételben kiküldeni az itthoni beruházások számláit, amelyeket a Bizottság a saját kifizetési rendje szerint szépen elkezd majd utólag megtéríteni nekünk (a szállítói előleg vita ettől különálló, azt külön kell rendezni).
Ha viszont a súlyos irányítási és kontrollrendszeri problémákat jelentő hármas fokozat jelenik meg az értékelésben, akkor két másik forgatókönyv kerül a középpontba:
- Ha az értékelés megjelenésekor még nincs kiküldött kifizetési kérelmünk Brüsszelbe, akkor a Bizottság "csak" egy figyelmeztető levelet küld a magyar hatóságoknak, amelynek a lényege az, hogy ne küldjünk ki számlákat, mert úgysem fogják kifizetni (egyik Operatív Programban sem) egészen odáig, amíg el nem rendezzük a vitákat
- Ha viszont még a jelentés előtt a magyar hatóságok benyújtanak Brüsszelnek kifizetési kérelmet, akkor ennek kifizetési határidejét megszakítja a Bizottság a jelentés tartalmára tekintettel. Ezt a megszakítást az uniós jogszabályok szerint legfeljebb 6 hónapra teheti meg (ha ennek leteltéig sem sikerül megállapodni a feleknek, akkor a megszakítás felfüggesztő határozatba "csap át", amelynek visszacsinálását sokkal nehezebb elérni).
Mindkét eset gyakorlati következménye ugyanaz: míg itthon a gazdaságélénkítés jegyében a kormány pörgeti az uniós pályázatok kifizetéseit, addig ezek mögött a brüsszeli utólagos megtérítés még jó ideig nem indul el. Addig viszont a magyar államháztartásra nehezedik a feladat, hogy az itthoni és a brüsszeli kifizetési tempó közötti ütemkülönbséget elfedje, azaz az egyre halmozódó költségvetési hiányra forrást találjon.
Van mozgástér, de mire és meddig elég?
Ez a gyakorlatban állampapírok kibocsátásával, vagy az állam pénzügyi tartalékainak apasztásával (vagy a kettő kombinációjával) oldható meg. Jó hír, hogy:
- Egyelőre rendkívül alacsony az államháztartási hiány, így több százmilliárd forintos mozgástér van annak növelésére, hogy ezzel még mindig teljesíteni tudja a kormány az idénre, illetve jövőre vállalt GDP-arányos deficitcéljait (2%, illetve 2,4%)
- Egyelőre viszonylag magas az állam likvid pénzügyi tartaléka (augusztus végén mintegy 1300 milliárd forintot tartott a kormány betétként az MNB-nél)
Látni kell azonban azt is, hogy ez a kétoldali finanszírozási mozgástér nem sokáig elég az EU-forrásokkal kapcsolatos pénzmozgások brutális mérete miatt. Itthon ugyanis a kormány idén és bizonyára jövőre is 2000 milliárd forintos méretű támogatás-kifizetést szeretne elérni (idén eddig 680 milliárdnál jár), amely mögött ha nem lesz idővel brüsszeli forráslehívás, akkor az államháztartási hiány igen jelentősen megnőne (és nem lenne mozgástér a járulékcsökkentésre, vagy egyéb egyenlegrontó intézkedésre sem). Előbb-utóbb tehát finanszírozási okok miatt is kénytelen lenne a megállapodás felé elmozdulni a kormány a Bizottsággal folytatott egyeztetéseken.
Ez történhet például egy olyan intézkedési terv felvázolásával, amit előzetesen Brüsszel is elfogad és utólag ellenőrizve a kedvező változásokat is elismeri, így megnyílna az út a kifizetések engedélyezéséhez. Mivel azonban lehetnek jogértelmezési viták és megítélésbeli különbségek a kormányzati és a brüsszeli szakértők között, ezért nem zárható ki az sem, hogy jogi útra tereli a kormány az uniós rendszerünkről szóló értékelés ügyét (nyilvános meghallgatást kezdeményez, majd a vita folytatódása esetén az Európai Bíróságra megy). Ennek időigénye és végső soron a megegyezési kényszer azonban a megállapodás felé terelheti majd a feleket. Addig viszont nem kizárt, hogy nagy csatákat látunk még, nemcsak a színfalak mögött.
