Alumínium és acél helyett egyre több gyártó használ szénszál-erősítésű műanyagot az olyan termékeinél, amelyeknél fontos az alacsony tömeg és a nagy szilárdság. A trend a közelmúltban tartott agrárkiállításokon is szembeszökő volt, a John Deere például újabban ezt a technológiát alkalmazza a 4-es sorozatú önjáró permetezőgépein. A karbonszálas anyagok révén nemcsak a súlyt sikerült 35 százalékkal csökkenteniük, de az egész szerkezet sokkal merevebb lett, és lényegében a repedéseket, töréseket, deformálódásokat, valamint a korróziót is ki tudták küszöbölni általuk. Ma már nem lehetetlen akár 20-30 km/h sebességgel végezni a szerkijuttatást.
Az amerikai vállalat R4050i típusjelű önjáró permetezője 2017-ben kerül piacra. Az 5000 literes tartálykapacitás imponáló, ám az igazi szenzáció a 36 méteres, szénszál-erősítésű műanyagból összerakott szórókeret, amely körülbelül 800 kg-mal könnyebb, mintha a szerkezetet acélból készítették volna el. Ugyanakkor hatszor erősebb a hagyományos megoldásoknál, vagyis az élettartama hosszabb, ráadásul a kisebb taposás révén talajkímélő hatású is. A karbonszálas anyagnak köszönhetően a permetezőgép többé már nem aránytalanul farnehéz, hiszen az első/hátsó tengelyekre jutó 48/52 százalékos súlyelosztás szinte tökéletesnek mondható. A John Deere a 4000 liter kapacitású R4040i modellhez képest úgy tudta 1000 literrel növelni a gép tartályméretét, hogy az össztömeg mindössze 300 kg-mal emelkedett.
A szénszálas műanyag egyetlen hátránya az ára, bár a hosszabb élettartam, az alacsonyabb szervizköltség jelentősen javítanak az összképen, ráadásul az újfajta anyag a vegyszereknek is hatékonyabban ellenáll, mint a korábban használt fémek. Egyelőre problémát jelent viszont a túlzott merevség, ami segít ugyan a szórókeretet tökéletes vízszintben tartani, ám ha az eszköz akadályba ütközik, nagyobb valószínűséggel törik el, mint a rugalmasabb acél vagy alumínium változatok.
A gyerekbetegségek egyetlen gyártót sem riasztanak el a kísérletezéstől, amit az is bizonyít, hogy a Hardi is szénszálas műanyagot használ a Delta Force szórókereténél. Az előnyök nyilvánvalók, hiszen még a 39 méteres változatnál is minimális az eszköz függőleges vagy vízszintes irányú kitérése, így nagy pontosságú szórást tesz lehetővé. Egyelőre csak a keret 4 méteres végszakaszain alkalmazzák a karbonszálas megoldást, de a 39 méteres eszköz már így is könnyebb a 36 méteres változatnál.
A szénszál-erősítésű műanyag lényegében "halottnak" tekinthető: a szerkezetéből adódó lengéscsillapítása 12-szer nagyobb az acélénál, amely vele összehasonlítva úgy lengedezik, mint fűzfaág a szélben. Az alumíniumnál 4-szer könnyebb, de sokkal erősebb karbonszálas anyagot réteges szövetként kell elképzelni, ahol az egyes rétegeket epoxigyantával ragasztják össze, majd egy óriási kemencében (autoklávban), nagy nyomáson, magas hőmérsékleten, légbuborékok kialakulása nélkül "sütik" készre. A technológiát már az 1980-as évek eleje óta alkalmazzák például a Forma-1-ben, az úttörőnek számító McLaren csapat azonban az amerikai űrkutatási hivataltól (NASA) leste el az ötletet.
A forradalmi megoldás néhány évtizedes késéssel a mezőgazdaságba is megérkezett. Nyilvánvaló előnyeit ott tudják kihasználni, ahol könnyű, de törhetetlen anyagok használatára van szükség. A szórókeretek mellett a területek feltérképezésére szolgáló, mezőgazdasági célú drónoknál terjed leginkább az alkalmazásuk. Ezeknél a kisebb súly révén megnöveli az üzemidőt, ráadásul megóvja az érzékeny és drága szerkezeteket, ha azok valamilyen műszaki hiba következtében lezuhannának.