A beszélgetés résztvevői voltak:
- Csányi Attila, vezérigazgató, Bonafarm Csoport
- Feldman Zsolt, államtitkár, Agrárminisztérium
- Győrffy Balázs, elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
- Jakab István, a MAGOSZ elnöke, képviselő és a parlament alelnöke
- Kis Miklós Zsolt, államtitkár, Agrárminisztérium
- Páczay György, agrárszakértő, Európai Parlament
A szakemberek összeségében nem tartották rossznak az új Közös Agrárpolitika célkitűzéseit, ám a célokhoz vezető eszközöket erősen kritizálták, hozzátéve, hogy a nagyobb környezeti, állatjóléti, digitalizációs és egyéb elvárások mellé nem egy szűkebb, hanem egy tágabb büdzsét illet volna tenni. Magyarországot tekintve pillantnyilag 4 százalékos mínusszal lehet számolni a közvetlen kifizetések terén és 15 százalékos elvonással a vidékfejlesztési pillérben. Feldman Zsolt hozzátette, ha reálárakon számolnánk, akkor a közvetlen támogatási boríték 2020 és 2027 között 16 százalékkal maradna el a jelenlegitől. Ám a szakembereknek nem is annyira a források csökkenése, mint inkább az elosztás nehezen értelmezhető, bürokratikus jellege bosszantotta, valamint az, hogy az unió figyelmen kívül hagyja, hogy támogatási és beruházási verseny zajlik az egész világban.
Csányi Attila többször is rámutatott, hogy a beruházások végrehajtása kulcskérdés. Hiába nő a magyar mezőgazdaság kibocsátása, ha például egy holland dolgozó tízszer több értéket állít elő, mint egy magyar, de egy cseh teremlő is dupla annyit. Munkaerő-hatékonyságban és az áru feldolgozottságában még messze a kívánatos mögött vagyunk. Páczay György is emlékeztetett rá: Kínában több mint a dupláját költik agrárfejlesztésre, mint az EU, és az USA-ban is moderáltan emelkednek az agrártámogatások. Ezzel szemben az unióban csökkenés várható. Mindez azt jelenti, hogy a világpiacon romlik a versenyképességünk. Egyedül abban bízhatunk, hogy EU parlamenti választások kampánya is most zajlik, talán ez rákényszeríti a politikusokat arra, hogy egy kevésbé fájó agrárbüdzsé mellett döntsenek.
Kis Miklós Zsolt ezzel kapcsolatban elmondta, hogy meg kell próbálni minél több államot magunk mellé állítani a csökkentés minimalizálása érdekében. Ha ez nem megy, akkor a hazai társfinanszírozás mértékét kell megemelni úgy, hogy a forráscsökkenésből a magyar gazdálkodó szinte semmit ne érezzen meg. Ugyanakkor emlékeztetett rá, mekkora veszéllyel járna az, ha a tagállami hozzájárulás mértékét nem maximalizálná az unió, hiszen már most is egy társfinanszírozási verseny zajlik az EU-n belül is.
Győrffy Balázs reményét fejezte ki, hogy egy 30 százalékos nemzeti hozzájárulás teljesíthető lesz a kormány részéről. Ami igazán aggasztó, az a közvetlen kifizetések maximalizálása egy igénylőre nézve. Más tagállamokkal ellentétben nekünk vannak tapasztalataink a capping alkalmazásában, és látjuk, hogy az 1200 hektár feletti gazdaságok száma szignifikánsan csökkent azóta, hogy a kifizetési plafont bevezettük. Ha ragaszkodik Brüsszel a cappinghez, azzal nem a kicsiknek fog kedvezni, hanem üzemméret-optimalizálásra kényszeríti a gazdaságokat, ami felesleges bürokratikus terheket ró mindenkire. Másrészt olyan alacsony a kifizetési plafon, hogy az már a hazai közepes gazdaságokat is veszélyezteti. Főként, ha a közvetlen kifizetésekbe beleértjük a zöldítési vagy a termeléshez kötött támogatás összegét is.
Kis Miklós Zsolt reményét fejezte ki, hogy a tervben szereplő - a magyar változatnál sokkal szigorúbb - capping választható elemként jelenik majd meg a tagállam támogatási rendszerében, de legalábbis a feltételei "házon belül" alakíthatóak lesznek.
Jakab István aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a forrásokhoz való jutás az egyes pillérben is bonyolultabb lesz. Hozzátette: azzal, hogy a kifizetést a stratégiai terv elfogadásához kötik, zsarolhatóvá válik az adott tagállam. Ugyanis ezek az összegek képezik a legtöbb gazdaságban a jövedelem felét, így ez a juttatás életbevágóan fontos a mezőgazdaságban.
A vidékfejlesztési célkitűzésekkel kapcsolatban többször is elhangzott, hogy az éghajlati, biodiverzitási vagy állatjóléti elvárások versenyhátrányt teremtenek az uniós árunak a világpiacon, főként ha az importtermékekkel szemben nem alkalmazzuk ezt a szigort. Csányi Attila megjegyezte: egy olyan gazdasági környezetben, melyben a kamat és a bérek emelkednek, miközben feszült fejlesztésekre sarkall a világpiac, nagy szükség van beruházási támogatásokra, ugyanakkor a munkaerő-felhasználás fokozását nem szabad elvárni a pályázatokban. Győrffy Balázs ezzel egyetértett: olyan mértékű a munkaeőhiány a teljes nemzetgazdaságban, hogy már inkább az embert kiváltó, modern technológiákat kellene előtérbe helyezni.Kis Miklós Zsolt az eddig beadott pályázati igények alapján úgy becsülte, hogy most is mintegy ezer milliárd forintnyi fejlesztési igény van a magyar agráriumban.
A résztvevők többsége az új Közös Agrárpolitika indulását 2022-re tette, azaz egy átmeneti évre számítottak, de volt, aki a 2023-as indulást sem zárta ki.
