A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöki posztja után két éve vette át a NAIK vezetését. Azóta hogyan változott a szerteágazó agrárkutatási tevékenységet felügyelő szervezet intézményrendszere?
A NAIK 2014-ben jött létre olyan állami kutatóintézetek és gazdasági társaságok integrálásával, amelyek korábban egymástól függetlenül működtek. A változtatásokkal egységes szervezet alakult meg, amely ma az egyes intézmények felett ernyőként működik, és az agrárkutatást egységben, rendszerben fogja össze. Az első időszak a szervezet kialakításáról és felépítéséről szólt, így amikor 2017-ben az intézményrendszer vezetését átvettem, már egy más típusú feladattal szembesültem. Elsősorban azokat a nehézségeket kellett megszüntetni, amelyek az egyes intézmények összefésülésekor mutatkoztak, emellett pedig egységes agrárkutatási-innovációs arculatot és rendszert kellett kialakítani. Ez azért is volt fontos, mert ma az agrárkutatás és az innováció az egyes ágazatok szintjén nem különül el, hanem szoros együttműködés épült ki a szakterületek között, mivel gyakorlati eredményeket szinte csak így lehet elérni. A másik fontos feladatként pedig azt határoztuk meg, hogy az intézményrendszerben elért eredményeket, illetve feltárt ismereteket és innovációkat megismertetessük a társadalommal, és minden releváns korosztályban népszerűsítsük a mezőgazdasági és az élelmiszeripari tevékenységet.
Hány szervezetet integrál ma a NAIK?
A NAIK-on belül tizenkét kutatóintézet, illetve négy gazdasági társaság - a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a mosonmagyaróvári Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft., a kecskeméti ZKI Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. és az érdi Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. - működik. 2018-ban létrehoztuk a szarvasi Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóintézetet, vagyis intézeti rangra emeltük az addig önálló osztályként működő öntözési kutatást. E lépés nemcsak az elnevezésben hoz változást, hanem a munka tartalmi elemeiben is, illetve szoros együttműködést jelent az oktatási intézményekkel - elsősorban a Szent István Egyetemmel -, mivel az öntözéssel kapcsolatos képzés is Szarvason folyik. További lényeges változtatásként a budatétényi gyümölcstermesztési kutatóintézetnél megerősítettük a dísznövényekkel foglalkozó kutatásokat, és ezt az intézmény elnevezésében is egyértelműsítettük: Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet. Ez azért volt komoly előrelépés, mert a dísznövénytermesztésnek az elmúlt húsz évben nem volt hazai innovációs és kutatási háttere.
A kormány nemrég határozatban döntött arról, hogy új szervezeti egységként a NAIK-on belül Nemzeti Öntözési Központ jön létre. Milyen további intézményi változtatások várhatók?
A Nemzeti Öntözési Központ a kormánydöntés nyomán az első félévben kezdi meg működését. Ezen kívül a NAIK-hoz kerül az agrártárca felügyelete alatt álló budapesti Agrárgazdasági Kutató Intézet is.
A legnagyobb hazai agrárgazdasági kutatóintézetnek számító AKI jövőjéről az utóbbi időszakban több szakmai koncepció is született. Mi indokolja, hogy az intézmény végül a NAIK-ba integrálódik?
Az a cél, hogy a NAIK tevékenysége az agrárium minden területét lefedje, mert - ahogy már említettem - az ágazat egyes területei nem elszigetelten, hanem egymással szoros kapcsolatban működnek, és ez a kutatási-innovációs munkára is vonatkozik. A technológiai kutatásokhoz a NAIK-on belül minden feltétel adott, az agrárgazdasági kutatás pedig éppen azokat az eredményeket hasznosítja, amelyeket a NAIK intézményrendszerében érünk el. Ilyen szempontból tehát a kör bezárul azzal, hogy az AKI is a NAIK részévé válik. Így még hatékonyabbá tehetjük a hazai agrárkutatási munkát, amely a szakpolitikát is segíti.
Az öntözést érintő intézményi-szervezeti változtatások azután kerültek napirendre, hogy a kormány egyértelműsítette, prioritássá teszi a magyarországi öntözésfejlesztést. Milyen lesz a munkamegosztás a szarvasi Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóintézet és a Nemzeti Öntözési Központ között?
A szarvasi intézettel a kutatási munkát erősítjük, az öntözési központtal pedig eddig hiányzó, öntözéssel foglalkozó szervezetet hozunk létre, így a magyarországi öntözésfejlesztés szakmai és hivatali hátterét is megteremtjük. Van hová fejlődnünk, mert a 100 ezer hektár alatti jelenlegi öntözött területtel arányait tekintve Európában az utolsó előtti helyen állunk. Az elmúlt tíz évben az állami tulajdonban lévő vízi létesítmények jó megoldásként a Belügyminisztérium felügyelete alá kerültek, de a mezőgazdaságban nem volt olyan vízgazdálkodási szervezet, amely az öntözni kívánó gazdáknak segítséget nyújtott volna. Ráadásul felbomlottak a korábbi vízgazdálkodási társulatok is, így megszűnt azoknak a közfeladatoknak az ellátása, amelyek a mezőgazdasági termelők vízkeresletének térségi és központi koordinációjára és fenntartható fejlesztésére irányultak. Ezért kell most létrehozni egy új szervezetet, amely az öntözéssel kapcsolatos jogszabályi háttér megteremtésében is közreműködik. A központ egyik feladata az lesz, hogy fokozatosan átvegye és fejlessze a ma nagyrészt elhanyagolt vagy elhagyott helyi érdekeltségű közcélú vízi létesítményeket, ahol az öntözésre termelői igény mutatkozik. Másik elvárásként pedig le kell bontania a termelők előtt tornyosuló adminisztrációs akadályokat azzal, hogy - lényegében beruházási gondnokságot vállalva - biztosítja az öntözéshez szükséges szakmai segédleteket és beszerzi a termelők helyett az öntözési engedélyeket. Ezen kívül a tervek között szerepel az öntözési célú önkéntes termelői közösségek megalakulásának ösztönzése a beruházások és azok működtetésének gazdaságossága érdekében. Fontos feladat lesz az is, hogy a helyi érdekeltségű közcélú létesítmények, mezőgazdasági kutak és meliorációs területek kataszterének kialakításával és működtetésével növeljük a vízgazdálkodás átláthatóságát is.
Milyen szervezeti rendszerben működik majd az új öntözési központ?
Elképzeléseink szerint az öntözési ügynökségként működő központ néhány hónapon belül épül ki. A költségvetési szempontokat is figyelembe véve minimálisan 25 főre - jogi, vízgazdálkodási és agrármérnök szakemberekre - lesz szükség az országos hatáskörű feladatok ellátásához. A központ szervezeti felépítése három területre, az önkéntes termelői közösségek osztályára, az öntözés-felmérési és -tervezési osztályra, illetve a vízjogi és beruházási osztályra tagozódik. Az első az öntözési közösségek elismerésével és folyamatos ügygondnoki segítésével, a második az öntözési potenciál felmérésével és műszaki-tervezési támogatásával, a harmadik pedig a vízjogi eljárások engedélyeztetésével foglalkozik majd. Ugyanakkor a gazdálkodók területi elérése a központ mellett más típusú koordinációt is igényel. Nem vidéki képviseleteket hozunk létre, hanem a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) együttműködve kívánjuk megteremteni a szakmai hátteret, amelyet a NAK, illetve a szervezetéhez tartozó falugazdászok biztosíthatnak. Így az öntözési központ kapcsán nagyon szoros együttműködés alakul ki a NAIK, a NAK és az Agrárminisztérium között.
Nagy István agrárminiszter a közelmúltban az agrárszektor.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy a hazai mezőgazdaság a jelenlegi technikai-technológiai színvonalból már kihozta a maximumot, ezért az előrelépéshez változtatásokra van szükség. Ebben az összefüggésben érthető, miért került mostanában reflektorfénybe az öntözésfejlesztés is. Melyek lehetnek még a kitörési pontok?
Egyetértek azzal az agrárminiszteri megállapítással, hogy a mai technológiai színvonalon már nincs lehetőség arra, hogy a magyar mezőgazdaság kibocsátását érdemben növeljük. A 2700 milliárd forint körüli tavalyi eredmény is azt tükrözi, hogy sikerülhet ugyan rekordokat elérni, de az évenkénti bővülés - elsősorban időjárási okokból - legfeljebb néhány tízmilliárdnyi lehet, vagyis a teljesítményt nagyságrendekkel nem tudjuk fokozni. Ugyanakkor az is látszik, hogy a magyar mezőgazdaság mai kibocsátása a nyugat-európai átlag 55 százalékát éri el, azaz van hová fejlődnünk. Ehhez az egyik kitörési pont az öntözésfejlesztés lehet, és nem csak a szántóföldi növénytermesztésben, hanem a kertészetben is. A másik lehetőséget pedig a robbanásszerűen fejlődő precíziós gazdálkodás elterjesztése és gyakorlati alkalmazása jelentheti, mert e területen még óriási a lemaradásunk. Magyarországon az elmúlt években - elsősorban a sok támogatásnak köszönhetően - szinte lecserélődött a géppark, tehát a gépek most viszonylag jó állapotúak, így e technika intelligenssé tétele, illetve felszerelése a legújabb digitális rendszerekkel a gépek árához képest már elenyésző, csupán 15-20 százalékos költségtöbblettel járna. Úgy látom, már vannak áttörésre utaló eredmények, hiszen az új precíziós és digitális technológiák egyre több helyen jelennek meg a növénytermesztésben, az állattenyésztésben, a kertészetben és az erdészetben is. Az előzőek mellett azonban versenyképességi szempontból fontosnak tartom azt is, hogy alkalmazkodjunk a klímaváltozáshoz, és csökkentsük az időjárási anomáliák miatti terméskieséseket. Ennek érdekében új nemesítési irányokat kell követnünk és ki kell dolgoznunk új termelési technológiákat is.
Az Európai Bizottság jelenlegi elképzelései szerint az eddigieknél lényegesen több, 10 milliárd eurónyi kutatás-fejlesztési forrást különítenének el az agrárgazdaság számára a 2020 utáni új uniós Közös Agrárpolitikában (KAP). Ha e keretből Magyarországnak is sikerülne forrásokhoz jutnia, elsősorban mire kellene költeni azokat?
A mezőgazdaságban világszintű technikai forradalom zajlik. Ma már lehetetlen mezőgazdasági tevékenységet folytatni úgy, hogy valaki ne kövesse nyomon és ne alkalmazza a legújabb innovációs eredményeket. Tehát a versenyképesség alapja, hogy a kutatási és innovációs vívmányok a gyakorlatban is megjelenjenek. A technikai-technológiai újítások között viszont sok olyan akad, amelyeket nem csak globálisan kell értelmezni, hanem regionálisan is. Így a kárpát-medencei ökológiai viszonyok között is rengeteg olyan feladat merül fel, amelyet az uniós források felhasználásával nekünk helyben kell elvégezni annak érdekében, hogy a mezőgazdaág versenyképességét és fenntarthatóságát erősíteni lehessen. A precíziós technológiákhoz és az agrár-digitalizációhoz kapcsolódó informatika alapfejlesztések például elsősorban a tőkeerős multinacionális cégek, valamint nagy országok kompetenciájába tartoznak, de az adaptációs technológiák kidolgozása már a mi feladatunk lehet. Ez vonatkozik a klímaváltozás hatásaira is, hiszen a mi éghajlati feltételeinknek megfelelő speciálisabb fajtákra, technológiákra és termékekre lehet szükség. Ugyancsak ránk tartozhat a hazai kedvezőtlen adottságú vagy halmozottan hátrányos helyzetű térségek mezőgazdasági fejlesztése is, ahol szintén meg kell teremteni a mezőgazdaság versenyképes formáit őshonos állattartással, ökológiai gazdálkodással, energianövények termelésével vagy agrárerdészeti rendszerek kialakításával. E feladatokat senki más nem fogja elvégezni helyettünk, ezért azokat nekünk kell megoldanunk.
Az agrárdigitalizáció fejlesztése az új KAP-tervekben is szerepel, vagyis e terület támogatása a következő uniós költségvetési ciklusban kiemelt cél lehet. A digitális megoldások magyarországi elterjesztésében lehet-e speciális szerepe a NAIK-nak?
Olyannyira, hogy az intézményrendszeren belül horizontális munkacsoportot hoztunk létre, így az egyes szakterületek együttműködésében alakítunk ki gyakorlatban is alkalmazható digitalizált módszereket és technológiákat. Már most is komoly fejlesztésekben veszünk részt, mint amilyen például a dróntechnológia vagy a növényvédő szerek kijuttatása, amellyel a hatékonyság növelhető, a költségek pedig csökkenthetők. A következő lépésekben a hazai digitális agrárstratégia is meghatározó lehet, amelynek végrehajtása a közeljövőben megkezdődhet. Azt valljuk, hogy kis ország lévén e területen akkor tudunk hatékonyan és eredményesen dolgozni, ha valamennyi ágazati szereplő együttműködésével és munkájával érünk el eredményeket.
Egyes becslések szerint ma Magyarországon csak néhány tízezer hektáron folyik teljes körűen precíziós gazdálkodás. Hogyan lehetne gyorsítani az adaptációt?
Komplex megközelítésben valóban néhány tízezer hektárról beszélhetünk, de ha azt nézzük, hogy a termelők a precíziós technológia alkalmazását mekkora területen kezdték meg, már jóval kedvezőbb képet kapunk. Ez azért fontos, mert ha valahol - például GPS-es sorvezetők alkalmazásával vagy terméstérkép alapú tápanyag-kijuttatással - már megtették az első lépéseket, ez azt is jelenti, hogy elindultak a teljes technológiaváltás felé. Mi ehhez úgy tudunk hozzájárulni, hogy például az előállított fajtákhoz és szaporítóanyagokhoz precíziós gazdálkodási rendszerekhez illeszthető, teljes technológiát nyújtunk. Emellett Szegeden, Kiszomboron, Érden és Újfehértón precíziós mintagazdálkodási farmokat alakítunk ki, amelyekkel az a célunk, hogy szaktanácsadási központként is működjenek. Tehát szerepet kívánunk vállalni azzal, hogy a technológiák hazai adaptálásával a mindennapi gyakorlat előtt járva próbáljunk olyan eljárásokat és módszereket kidolgozni, illetve bemutatni, amelyek közvetlenül segíthetik a hazai gazdálkodók munkáját.
A közelmúltban megrendezett budapesti AGROmashEXPO gépipari kiállításon is látszott, milyen hihetetlen mértékű a technikai fejlődés. Az új gépek azonban sokszor rendkívül drágák, így azok számos termelő - főként a kisebb gazdálkodók - számára elérhetetlenek. Mennyire akadályozza ez a precíziós technológia szélesebb körű hazai alkalmazását?
Ha megnézzük, milyen volt öt-tíz éve egy mezőgazdasági kiállítás, és milyenek a mai trendek, azt mondhatjuk, hogy olyan változások következtek be, amelyeket néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tartottunk. Azt azonban, hogy mi számít drágának, és mi olcsónak, nehéz megítélni. Az elmúlt években azt tapasztalhattuk, hogy a növénytermesztő gazdaságok, a versenyképes gazdaságméretet elérő agrárvállalatok vagy az integrációkban részt vevő termelők - a különböző támogatásokat is felhasználva - nagyon jelentős összegeket fordítottak modernizációra és gépkorszerűsítésekre. Ez tehát azt mutatja, hogy van beruházási kedv. Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy a mezőgazdaságban a világon mindenütt koncentráció zajlik, így a szak- és támogatási politikát nekünk is ennek megfelelően kell a jövőben alakítanunk. Ebben azért is nagy a felelősségünk, mert a koncentrációs folyamatok alapvetően befolyásolhatják a versenyképességet is.
Abban ma teljes a szakmai konszenzus, hogy a hazai mezőgazdaságban jelentős tartalékok vannak. Hogyan változhat az ágazat teljesítménye, ha a szükséges technika-technológiai korszerűsítéseket sikerülne megvalósítani?
Erre vonatkozóan számításokat végeztünk, és úgy ítéljük meg, hogy rövid időn belül akár 800-1000 milliárd forinttal is növekedhet a magyar mezőgazdaság éves kibocsátása, ha a szükséges technológiai átalakításokat beindítjuk, illetve végrehajtjuk. Ez a következő öt-hat évben reális cél lehet. Korántsem érnénk el azonban a mezőgazdasági kibocsátó-képesség határát, vagyis hosszabb távon további jelentős fejlődési potenciált hordozhat magában az ágazat.
