Már nem kell sokat várni: ezzel nagyot nyerhet a magyar mezőgazdaság

agrarszektor.hu
Az agrárdigitalizáció a következő évtized legnagyobb lehetőségét jelentheti az ágazatnak, amely a termelés hatékonyságát, jövedelmezőségét és versenyképességét emelni, a környezetterhelést és termelési kockázatokat pedig várhatóan csökkenteni fogja. A Mezőgazdaság 5.0 fázisban már "Együttműködő rendszerek"-kel dolgozhatnak a gazdák, ahol a robotok és a mesterséges intelligencia is komoly szerephez jut, hangzott el a K&H-ban rendezett Agrár Klubon.

A technológia robbanásszerű fejlődése mindig jelentősen átalakítja a mezőgazdasági termelést is. Míg az 1800-as évek végén a "munkaintenzív" termelés volt jellemző alacsony produktivitással, addig mára eljutottunk a "smart farming" rendszerig.

Jelenleg a Mezőgazdaság 4.0 fázisban vagyunk. A termelőeszközökben már szinte szabványként jelennek meg az okos technológiák, a felhőszolgáltatásoknak köszönhetően elérhetővé vált a nagy mennyiségű adatok feldolgozása, a rendelkezésre álló értékes információk pedig lehetővé teszik a termelési folyamatok optimalizálását

- mondta Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője. Hozzátette, hogy a következő lépés, az "együttműködő rendszerek"-kel fémjelzett Mezőgazdaság 5.0 az lesz, amikor már integráltan megjelenik a robotika és a mesterséges intelligencia is a mezőgazdasági termelésben.

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit az államigazgatási szféra és az üzleti élet csúcsvezetőinek részvételével. A konferencián elhangzó információk segítséget nyújtanak abban, hogy az agrárium szereplői megalapozott gazdasági döntéseket hozhassanak, és még sikeresebbé tehessék gazdálkodásukat, üzleti tevékenységeiket. Regisztráljon most a december 4-5-i siófoki Agrárszektor Konferenciára!

Matus László, az Agrárminisztérium digitalizációs referense előadásában arról beszélt, hogy a digitalizáció nagymértékben enyhítheti az ágazatot érintő problémákat. Elmondása szerint a Föld növekvő népessége és a csökkenő termőterületek miatt hatékonyabbá kell tenni a termelést. A klímaváltozás hatásainak ellensúlyozásra fejleszteni kell az öntözést, valamint szembe kell nézni a munkaerőhiánnyal és az ágazatban egyre aktuálisabbá váló generációváltással.

A gazdák 43%-a 54 év feletti, miközben a 37 év alattiak aránya ennek a fele, mindössze 21,6%

- tájékoztatott Matus László.

Mindezek miatt az agrárdigitalizáció a következő évtized legnagyobb lehetősége a mezőgazdaság számára, ugyanis a gazdálkodók rendelkezésére álló adatok és információk felhasználásával végzett termelés jelentősen mérsékelheti a környezeti kockázatokat és a környezetterhelést, a hatékonyság növelése mellett. Ezek a digitális fejlesztésekből származó előnyök azonban többnyire még kihasználatlanok. Hazai szinten például a jelenleg rendelkezésre álló élelmiszertermelési kapacitások messze nincsenek kihasználva, holott a folyamatok hatékonyabb szervezésével, a feldolgozottság növelésével, a hazai és külföldi fogyasztói igények jobb kiszolgálásával és a fizetőképes keresletre való célirányos reagálással a magyar élelmiszergazdaságban a mostaninál akár 60%-kal nagyobb termelési potenciál van.

EZ IS ÉRDEKELHET
 A Mezőgazdaság 5.0 kapcsán Matus László arról is beszélt, hogy a Digitális Jólét Program (DJP) keretében már elkészült Magyarország Digitális Agrárstratégiája (DAS) is, amely a következő 3 évre fogalmazta meg az agrárgazdaság digitalizációjához szükséges lépéseket, annak érdekében, hogy a magyar mezőgazdaság minél felkészültebben tudjon reagálni az egyre gyorsuló és elkerülhetetlen digitális átalakulás támasztotta kihívásokra.

A DAS-ban leírt célok így hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az információk gyűjtésével, feldolgozásával, a technológiai műveletek automatizálásával és robotizálásával bekövetkezzen az élelmiszergazdaság jövedelmezőségének növekedése a rendelkezésre álló környezeti erőforrások hatékony felhasználása mellett. Mindezek által az ágazat nemzetközi szinten is hatékonyabb és versenyképesebb lehet a jövőben

 - emelte ki Matus. 

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?