Ennek nem lesz jó vége: ezt a két dolgot sürgősen be kell fejeznie minden embernek

agrarszektor.hu
Világszerte 820 millió ember éhezik, és kétmilliárd fő szenved az alultápláltságtól. Az éhezők számának csökkentéséhez először az élelmiszer-veszteséget és pazarlást kell mérsékelni, amellyel ráadásul a természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodáshoz, valamint a környezeti fenntarthatósághoz is hozzájárulunk - hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Világ Élelmezés Biztonsági Bizottság 46. ülésén Rómában.

Az ülés keretében megemlékeztek az Élelmezési Világnapról (október 16.) is, melynek témája idén: Tetteink alakítják a jövőt, Egészséges táplálkozás az éhezésmentes világért. Az ülésen az Agrárminisztériumot Zsigó Róbert államtitkár képviselte, aki felszólalásában elmondta, hogy a világ népességének növekedésével párhuzamosan nő az élelmiszerek iránti igény, ezért kizárólag a termelés növelése nem tekinthető megoldásnak. Mint fogalmazott: Magyarország 2018-ban a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítására 12 millió dollár támogatást fordított 40 fejlesztési együttműködési projekt keretében. 2019-ben elindult Magyarország eddigi legnagyobb nemzetközi fejlesztési programja az Ugandai Köztársaságban, amely révén hazánk hozzájárul az ugandai lakosság élelmiszer-ellátásának biztosításához.

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit. Regisztráljon most!


Zsigó Róbert felhívta a figyelmet, hogy a mélyszegénységben élők és éhezők legnagyobb része mindenhol vidéken él, létfenntartásuk a mezőgazdaságon alapul, ezért fontos a helyi közösségek szükségletein és kapacitásain alapuló megközelítés. A munkahelymegtartás és teremtés, az oktatás és a szolgáltatások biztosítása hozzájárul a vidéki élet vonzóbbá tételéhez, különösen a fiatalok számára. Magyarországon a helyi kistermelők termékeiket közvetlenül juttatják el a helyi iskolákba, óvodákba, biztosítva ezzel a közétkeztetésben résztvevők változatos, egészséges étrendjét. A kutatás és innováció szintén fontos szerepet játszik, hiszen ezek is javítják a vidéki területek életminőségét, lehetőséget teremtve arra is, hogy a fiatalabb generáció belépjen az ágazatba - tette hozzá.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?