A tüntetések időzítésének csak egyik oka az, hogy most tényleg ráérnek a gazdák, a másik, hogy jövőre dől el a Közös Agrárpolitika szabályrendszere, ami a jelenleginél is szigorúbb környezetvédelmi intézkedéseket követelne a támogatások fejében. Franciaországban a tüntetők elsősorban az alacsony felvásárlási árak és a termelés túlszabályozottsága ellen kívánták felhívni a társadalom figyelmét. Az ottani gazdálkodók egyharmada kevesebb mint 350 eurót keres egy hónapban, ami 117 ezer forintnak felel meg - ez még magyar viszonylatban is kevés. Különösen az állattartók elégedetlenek, hiszen ott is ez a kevésbé jövedelmező ágazat.
Véget ért a nagy párizsi gazdatüntetés: így teljesítették a tiltakozók követeléseit
Németországban a növénytermesztők a legdühösebbek, de az állattartókat is érinti, hogy a korábbi mennyiségnél jóval kevesebb szerves trágyát enged kijuttatni az új nitrátjogszabályuk, és azt is szigorúbban ellenőrzik, ez miképpen történik. Mindez meglepte a korábban meglehetősen laza szabályozást élvező németeket, akik egészen addig alkalmazták a régi technológiát, amíg az unió kilátásba nem helyezte a kötelezettségszegés miatt járó büntetést. A termelők rossz néven veszik azt is, hogy a rovarok számának csökkenését rajtuk kéri számon a társadalom, és erre hivatkozva szűkül a növények védelmére bevethető szerpaletta.
Eredmény: Párizsban ezer traktor torlaszolta el a körgyűrűt, míg Berlinben 8600 erőgép bénította meg a várost. Mindkét helyszínen sok ezer gyalogos tiltakozó csatlakozott a megmozduláshoz.
Elsöprő demonstráció Berlinben: 8600 traktor érkezett a fővárosba
Mi a közös vonása a két gazdatüntetésnek?
- 1. A gazdák mindkét országban sérelmezték a termelés túlszabályozottságát.
- 2. Úgy vélik, a szabályok teljesítéséért járó támogatás nem kompenzálja a termelési kieséseket.
- 3. Aggódnak amiatt, hogy a kevesebb termelési előírást teljesítő, Európán kívülről érkező importtermékekkel szemben versenyhátrányba kerülnek.
- 4. Úgy érzik, a politikusok cserben hagyták őket a külföldi versenytársakkal szemben, kizárólag az ipar érdekeit nézik, amikor szabadkereskedelmi egyezményeket kötnek.
- 5. Azt gondolják, a társadalom is elfordult tőlük, mert szó nélkül tűri, hogy a zöld aktivisták irányítsák a közbeszédet és a jogalkotást.
Mi a megoldás?
A fenti pontokkal minden gazda egyetért, és talán a városlakók számára is megvilágítja a helyzetüket. A megoldás már sokkal nehezebb. Tény, hogy az ipari termelés és a szolgáltatások sokkal több pénzt hoznak bármelyik európai ország kasszájába, mint a mezőgazdaság, ugyanakkor az élelmiszer termelésének támogatása a világháború óta fontos politikai érdek. Kenyérre annak a szavazónak is szüksége van, akinek nincs autója. Ezért az árversenyen kívül támogatási verseny is zajlik a világban, és hiába korlátozzák nemzetközi kereskedelmi egyezmények a támogatásokkal vagy a vámokkal való "játékot", ez újra és újra megtörténik.
Európa a világ legszigorúbb termelési előírásaival rendelkezik és elutasítja a GMO-kat, 2022 után kitiltja a glifozátot is (ha megoldódik addig a helyettesítése). Amerikában, Brazíliában és Kínában más szemlélet érvényesül, de nem is olyan igényesek és tehetősek a fogyasztóik, mint Európának.
akik nem nyúlnak az unión kívülről érkezett termékekért. Kemény elvárásnak tűnik, nem igaz? Az érem másik oldala, hogy Európa nagy exportőr is, elsősorban búzát, sertést és sajtot ad el a világban. Vajon elég tehetős-e a világ többi része ahhoz, hogy a drága európai árut megfizethesse? Most még igen, mert éppen az itteni termelési előírások szavatolják azt a minőséget, amit a szegényebb országok gazdagabb társadalmi rétege előnyben részesít a melaminos tejjel vagy hormonos-antibiotikumos-klóros hússal szemben. De ez akkor is egy törékeny állapot. A járványok, kereskedelmi viták és politikai feszültségek föl-le rángatják a termékek árát. Bár a kormányzatok közbelépnek, ha egy nem várt piaci fordulat meggyengíti az agráriumot, ez azért mégiscsak egy segély, jövedelmet nem lehet tervezni rá.
Trump gondolkodóba esett, megéri-e beáldozni a mezőgazdaságot egy ipari vitában
Mit támogassunk, ha már muszáj?
Amerikában a termék piaci árára kötnek biztosítást a farmerek, Európában a termelést érő természeti károkkal szemben, és a termék árát inkább normatív támogatásokkal stabilizálják.
(ha idevesszük a környezetet óvó technikákat is), holott ezek több haszonnal járnak. Igaz, hogy a beruházás terhét évekig cipeli a termelő, de a technológia javításával jellemzően csökken a termelési ráfordítás, miközben nő a kibocsátás, javul a versenyképesség (bár az ÖKO és AKG pályázatok inkább csak az inputráfordítást csökkentik).
Már ebben a pénzügyi ciklusban is lehetősége volt a tagállamoknak a két pillér (normatív és pályázható források) között 15 százakléknyi forrást átcsoportosítani. A németek minden mozgatható pénzt a pályázható beruházási támogatásokba tettek át, míg mi, magyarok az összeset a normatív kasszába helyeztük, és ebből finanszíroztuk például a tej- vagy a szójatermelést. A termelési támogatás nagyon jól jött a tejpiaci válság idején, viszont elfedi azokat a versenyhátrányokat, amik ebben a kényelmes helyzetben fenntarthatónak bizonyultak. A szójatermelésből 17 ezer hektár lépett ki csak amiatt, hogy változott a táblák gyomirthatósága, és további 17 ezer hektár tűnne el, ha a gazdák nem kapnának hektáronként 70 ezer forint támogatást a kultúrára. Ez a helyzet, mivel a piacot nem érdekli a magyar szója GM-mentessége.
Kérdés, hogy egy egységes piacon mennyire éri meg olyan kultúrákért küzdeni, amelyek maguktól a csőd közelében billegnek, nem lenne-e bölcsebb más alternatívát kínálni azoknak a termelőknek, aki ma 5-15 ezer hektárt vetnek be egy-egy kihalás szélére került szántóföldi növénnyel. Az átállás legnagyobb akadályát nem a természeti adottságok, hanem az ember jelenti. Kell nekünk a nemzeti dohány, az egyetlen cukorgyár és a magyar mák is. Amíg van ipar és van termelő, aki foglalkozik vele, nehéz lemondani róla, és még a piac sem készült fel rá.
A változás a boltokban, a fogyasztói kosarakban kezdődik el. A mákos guba ma már csak karácsonykor érdekes, de a gyermekeink talán már diós bejglit vásárolnak - az készen kapható. Pár év múlva pedig lehet, hogy már a német stollent, azaz a gyümölcskenyeret keresik majd. Divatba jött viszont a rozskenyér, a kukoricából készült cukorpótlók és a batáta. Évszázados hagyományok úgy tűnnek el, mintha soha nem is lettek volna, miközben újabb ételek honosodnak meg. Csak egy dolgot tehet a gazda: alkalmazkodik, átáll, megveszi hozzá a technikát. Muszáj lesz a szakpolitikának is újragombolnia a kabátot. Talán nem hülyeség, amit a németek csinálnak, szánhatnánk mi is több pénzt a beruházások támogatására.
Az agrártámogatási rendszer éppen annyira gátolja, mint segíti a generációváltást
A nyitókép forrása: Schweinfurter Nachrichten
