2024. december 21. szombat Tamás

Megbolondult az időjárás: a decemberi tavasz már nem tesz jót a növényeknek

agrarszektor.hu
A hét első felére jellemző igen enyhe, gyakorlatilag október közepének megfelelő időjárás a hét második felében változékonyabbra fordul. Bár a hőmérséklet ezután is több fokkal az átlag fölött alakul, de fokozatos lehűlés kezdődik. Több mediterrán ciklon is eléri hazánkat a következő egy hétben, melyek jelentős mennyiségű csapadékot szállítanak főként a hétvégére. Az Északi-középhegység területén és a délnyugati országrészben már telítettek a talajok, délkeleten azonban még szükség van a csapadékra.

A múlt hét második felében országszerte hullott több-kevesebb csapadék. Középhegységeinkben és délnyugaton 15-20 mm esett, míg az ország északnyugati csücskében illetve az Alföld délkeleti, keleti tájain az 5 mm-t sem érte el a mennyisége - írja a met.hu. Hétfőtől anticiklon helyeződött fölénk, és a reggeli köd és párafoltok feloszlását követően az ország nagy részén száraz, többnyire napos idő vált jellemzővé, csak északkeleten marad meg helyenként tartósan a köd. A hőmérséklet meglehetősen szélsőségesen alakult a mögöttünk álló egy hétben. Múlt csütörtökön és vasárnap hajnalban is még sokfelé fagyott az országban, majd hétfőn már csak gyenge fagyok fordultak elő északon, kedd reggelre pedig kis területen belül is nagy különbségek alakultak ki. A szeles tájakon 10 fok fölött, míg a szélcsendes, ködös területeken 0 fok közelében alakult a minimum. A maximumhőmérsékletek a hét eleje óta 10 fok fölött, szerdán az ország túlnyomó részén 15 fok fölött alakultak, csak a tartósabban ködös tájakon volt ennél hűvösebb. 

A talaj felszín közeli rétege az ország nagy részén, Békés megye és Szeged környékének kivételével nedves, de sokat szikkadt az elmúlt pár napban. Az 50 cm-nél mélyebb rétegek is sokat töltődtek nedvességgel, bár a Tiszántúlon és a Kisalföld északi részén még bőven van hely a talajban a további leszivárgó víz számára. Ezzel szemben délnyugaton és az Északi-középhegység térségében a felső egy méteren már telítettek a talajok, a hétvégi esők már belvízfoltokat okozhatnak. A talajban sehol sincs fagy, az 5 cm-es talajhőmérséklet is 5 és 7 fok között alakul.  

A túlságosan meleg idő már nem tesz jót a növényeknek. Az őszi vetések megerősödve, jellemzően jó állapotban várták a telet, és a december eleji rövid lehűlés után most a nyugalmi állapotból kizökkenve átmenetileg ismét fejlődésnek indultak. 

Az előttünk álló napokban is marad az enyhe idő, de kissé visszaesik a hőmérséklet, és megváltozik az időjárás jellege. Az eddigi anticiklont mediterrán ciklonok váltják fel. Több lesz fölöttünk a felhő, ugyanakkor megszűnnek a ködös reggelek, és szombat hajnaltól egyre többfelé ered el az eső. Szombaton, vasárnap és hétfőn, keleten még kedden és szerdán is esős időre kell számítani. A csapadék várható mennyisége az északi és keleti országrészben 30 és 50 mm között, míg máshol 20-30 mm között alakul. Havas eső, esetleg hó legfeljebb a keleti országrész hegységeiben fordulhat elő. A csapadékos idő széllel érkezik, pénteken még csak a Kisalföldön, majd vasárnaptól nagy területen kell erős, helyenként viharos szélre számítani. Nagy lehűlésre egyelőre nincs kilátás, gyenge hajnali fagyok is csak helyenként lehetnek. A maximum hőmérsékletek a hét végéig még többfelé 10 fok körül alakulnak, majd a jövő hét első felében 5 és 10 fok közé esnek vissza. Talajfagy továbbra sem várható.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?