Meglepő tervek Tokajban: pezsgőkészítéssel vennék fel a harcot a túltermelés ellen

agrarszektor.hu2020. január 1. 14:30

A pezsgőkészítés jó alternatíva lehet a túltermeléssel küzdő tokaji borvidék számára a biztonságosabb, nagyobb hozzáadott értékű termeléshez. Ebben az is segíthet, hogy a pezsgőfogyasztás világszerte és Magyarországon is éppen a reneszánszát éli.

A pezsgő igazi válságálló ital, amit jelez, hogy a jelenleg is tartó felfutása 2008-2009 környékén kezdődött, a világgazdasági válság idején - mondta a Világgazdaságnak Kalocsai László, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának alelnöke, aki egyben a Dereszla Pincészet vezetője is. A tendencia azért is érdekes, mert 2009-ben jelentősen esett a hagyományos eljárással készült pezsgők, a champagne-ok eladása, de amikor 2010-2011-ben kompenzált a piac, kiderült, hogy nem is a végfogyasztás csökkent, hanem a kereskedők tartották alacsonyan a készleteiket attól tartva, hogy a gazdasági válság egyik áldozata a luxustermékként aposztrofált champagne lesz.

A pezsgőfogyasztás azonban világszerte nő, Skandináviában és Kanadában például két számjegyű az éves bővülés százalékos üteme. Ezt a trendet próbálják meglovagolni a pezsgőkészítésre alkalmas borvidékek, Magyarországon is. Kalocsai László szerint jó lehetőséget teremt, hogy az egy főre jutó, évi három liter körüli magyarországi pezsgőfogyasztás világszinten is jelentős. Bár a pezsgők nagyobb része a 2-3 eurós polci árú tankpezsgő, nő a magasabb minőségű, tradicionális termékek aránya is. A vásárlók már az év egészében keresik a pezsgőt, bár a fogyasztása még mindig az év végi ünnepi időszakban a legmagasabb.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Balázs Attila

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tokaj, fogyasztas, borvidék, eladás, kereskedő, túltermelés,