Meglett a 2020-as év hala: szoros küzdelemben maradt alul a második helyezett

agrarszektor.hu2020. január 1. 11:30

A Magyar Haltani Társaság honlapján szervezett közönségszavazáson 14642 szavazat alapján dőlt el, hogy a választható három őshonos jelölt közül melyik viselheti az Év hala címet. A voksok legnagyobb részét a süllő kapta (44%), második helyen a csuka végzett (38%), a fokozott védelmet élvező német bucó pedig harmadik lett (18%).

A süllő nagyra növő, megnyúlt testű, oldalról enyhén lapított halunk - írja közleményében a Magyar Haltani Társaság. Csúcsba nyíló szája nagy, a szeglete eléri a szem hátulsó vonalát. Benne nagy, erős fogak ülnek, köztük a többiek közül kiemelkedő ebfogak is. Oldalán elmosódó sötétebb sávok, néha foltok találhatók. Két hátúszóját, valamint farokúszóját fekete foltsorok díszítik. 

Forrás: MTI Fotó: Varga György

Hazánkban viszonylag széles körben elterjedt, nagyobb folyóink paduczónájától egészen a dévérzónáig gyakori, kisebb folyóinkban azonban csak a bővebb vizű alsóbb szakaszokon lehet rá számítani. A víz oldott oxigéntartalmára érzékeny, ezért kerüli a duzzasztott, feliszapolódott folyószakaszokat, állóvizeink közül pedig inkább csak a jobb oxigénviszonyokkal rendelkező, nagyobb tavakban fordul elő. 

A süllő valódi halevő ragadozó, táplálékának zömét elsősorban a küsz képezi. A horgászok körében a legnemesebb ragadozóként ismert, mind csalihalas, mind pergetőmódszerekkel eredményesen fogható. A hazai horgászrekord 15,5 kg (2014). Húsa szálkamentes, kiváló minőségű, a halgasztronómia egyik legkedveltebb alapanyaga.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
hal, verseny, folyó, horgász, év-hala, alapanyag, süllő, ragadozó, csuka,