Gyűlöletbeszéd a gazdák ellen? A zöldek gyújtogatással fenyegették meg a demonstrálókat

agrarszektor.hu2020. január 6. 12:30

Akár 3000 traktor is érkezhet a mai bajorországi gazdademonstrációra, amit a kormányzó párt, a CSU ülésézésének napjára időzítettek. A termelők azt követelik, hogy a kereszténydemokrata kurzus mondjon le arról a tervéről, hogy megszigorítja a trágyakijuttatási előírásokat. Miközben a német zöldek jól tűrik a gazdák megmozdulásait, a holland aktivisták elveszítették a türelmüket, és gyújtogatással fenyegetették meg az állattartókat, ha tiltakozni mernek a zöldítési tervek ellen.

 "A föld összeköt" (Land schafft Verbindung) polgári kezdeményezés ma mintegy 5000 gazdát vár a CDU ülésnapjára a bajorországi Seeon apátság mellé. A várhatóan 3000 traktorral érkező tömeg megbénítja majd a környező utakon a közlekedést. A termelők szerint az új trágyázási előírásokkal sok termőhelyen már nem fedezhető a növények tápanyagigénye, ami rontja a gazdálkodás eredményét. Az akciót a Bajor Parasztszövetség is támogatja, többek között azt követelve, hogy a legszigorúbban kezelt "vörös zónák" kiterjedését vizsgálják felül. (Ezeken a területeken a felszín alatti vizekben a nitrát mennyisége meghaladja az 50 mg-ot. Kifejezetten terheltnek számítanak a talajok és vizek Németország nagy állatsűrűségű régióiban, így  Alsó-Szászországban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Rajna-vidék-Pfalz tartományban.)

Eközben a holland állattartók dolga is egyre nehezebb, itt most éppen a levegő szén-dioxid és metán-tartalmának növekedését kérik rajtuk számon a környezetvedők, de a talajok nitrátszennyezése is terítéken van. A holland parasztszövetség (LTO) és a gazdák polgári kezdeményezése, az Agractie már tavaly év végén számos demonstrációt szervezett azért, hogy ne a gazdákat tegyék egyedüli bűnbakká a környezetszennyezés miatt. A demostráció szervezői most extrém radikális, zöld szervezetektől fenyegető leveleket kaptak.

A holland szaksajtóban a következőket idézik:

Minden egyes gazdaság szabotázsakciók és gyújtogatás célpontjává válik az országban, amennyiben a gazdák nem fejezik be a környezetvédelmi célok elleni tüntetéseket.

A gazdademonstrációkat a zöldek "terrorista akcióként" írják le az egyik levélben. Ezenkívül a termelőket hazugnak, arrogánsnak és csökönyösnek nevezik, akikkel szemben a gyenge kezű kormányzat tehetetlen. Az egyik fenyegető levél aláírói - bár rövidítve szerepel a nevük -  mögött a Meat the Victims, az Extinction Rebellion és a Dierenbevrijdingsfront aktivistáit sejtik. A Meat the Victims azonban Facebook-oldalán elhatárolódott a gyújtogatással fenyegető levéltől. A holland rendőrség nyomozást rendelt el az ügyben.

Forrás: topagrar.com

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tüntetés, nitrát, trágyázás,