Váratlan fordulat: ez megnehezíti az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását

MTI2020. január 7. 17:30

Kína nem emeli a gabonára vonatkozó behozatali kvótáit, ami megnehezítheti az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus lezárását célzó várhatóan jövő héten aláírandó részmegállapodásban foglaltak teljesítését - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán.

A Caixin kínai gazdasági lap keddi tudósítása szerint Han Csün, kínai mezőgazdasági és vidékügyi miniszterhelyettes - aki személyesen is részt vett a kétoldalú kereskedelmi tárgyalásokon - szombaton egy Pekingben megrendezett fórumon közölte: globális kvótát alkalmaznak a gabona behozatalát illetően, ezt pedig nem fogják egyetlen ország esetében sem külön módosítani. Az amerikai fél állítása szerint azonban a megállapodás első szakaszának részeként Kína két éven belül további 80 milliárd dollár értékben vásárol majd amerikai mezőgazdasági termékeket. Ezeknek egy része feltehetően kukorica, rizs és búza lesz, de a kínai fél egyelőre nem nyilatkozott konkrét számokról, csupán annyit közölt, hogy jó minőségű és versenyképes termékeket fog importálni. 

A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság még szeptemberben határozta meg a 2020-ra vonatkozó importkvótákat, e szerint az idén a kínai megrendelők 7,2 millió tonna kukoricát, 9,6 millió tonna búzát és 5,3 millió tonna rizst hozhatnak be külföldről 1 százalékos vámtarifával. Ugyanakkor az e fölötti importra esetenként akár 65 százalékos vámot kellene megfizetniük. 

A SCMP-nak nyilatkozó elemző számítása szerint a kvóták megközelítőleg annyi gabona behozatalát teszik lehetővé, amennyit Kína az előző években is vásárolt az Egyesült Államoktól, vagyis nem engednek teret az amerikai mezőgazdasági termékek importjának bővítésére. Mindazonáltal a gabona behozatalát korlátozó kvóták nem akadályozzák más mezőgazdasági termékek importálását, így önmagában a kvóták fenntartása nem zárja ki, hogy Kína betarthassa a részmegállapodásban foglaltakat. 

Sajtóértesülések szerint a kínai kereskedelmi delegáció a jövő héten utazik Washingtonba, ahol - Donald Trump amerikai elnök a Twitteren közölt állítása szerint - január 15-én írhatják alá a kereskedelmi megállapodás első szakaszát. Kínai részről egyelőre nem erősítették meg a találkozó hírét és az aláírás dátumát.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
gabona, búza, kukorica, import, mezőgazdaság, kína, vám, kereskedelem, rizs, megállapodás, tárgyalás,