Minden baromfit el kell zárni az országban: sokat bukhat, aki nem tartja be az előírásokat

agrarszektor.hu2020. január 22. 15:40

Január 16-án megjelent az országos főállatorvos legújabb határozata, amely Magyarország teljes területén előírja a baromfik zártan tartását. Az intézkedés célja, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal való érintkezés lehetősége, ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata. Azok, akik nem tartják be az előírásokat, egy esetleges járványkitörés esetén elesnek az állami kártalanítástól.

Az országos főállatorvos 1/2020-as számú határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval - írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Szintén továbbra is érvényes a baromfitelepek járványvédelmi minimum feltételeit tartalmazó 2017-es főállatorvosi határozat, ami az állományok közötti terjedés megakadályozását szolgálja az állattartó létesítmények járványvédelmi zártságának fokozásával. 

Ezen előírások között szerepel például, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni. Az állatok almozására használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől. A határozat tartalmazza a zártan tartáshoz használt építmények - víziszárnyasok, illetve egyéb szabadon tartott baromfik telepítési sűrűségnek megfelelő - minimum alapterületét is.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
takarmány, baromfi, madár, járvány, madárinfluenza, szárnyas, főállatorvos, kártalanítás, határozat, baromfitelep, előírás, madárháló, baromfiállomány,