A tyúkokat védte, de majdnem lezuhant miatta egy repülő: bíróság előtt a békési gazda

A tyúkokat védte, de majdnem lezuhant miatta egy repülő: bíróság előtt a békési gazda

agrarszektor.hu
Most állt bíróság elé az a békési férfi, aki még 2019 márciusában lézerrel vakított el egy éppen gyakorlatozó tanulópilótát, akitől emiatt az oktatónak kellett átvenni a gép irányítását. Az ügy érdekessége, hogy a lézerező nem ismeri el felelősségét és bűnösségét, mondván, ő a kertjét és a baromfiudvarát rendszeresen látogató rókát akarta megvakítani, nem pedig a pilótát.

Nem ismeri el a felelősségét és bűnösségét az a férfi, akit a hatóságok a légi közlekedés veszélyeztetésével vádolnak, miután 2019 márciusában lézerrel elvakított egy éppen gyakorlatozó tanulópilótát - írja az Index. A tanulótól az oktatónak kellett átvennie a gép irányítását, majd jelezték a rendőrségen az esetet. Azt is pontosan meg tudták határozni, hogy honnan érkezett a vakító fény, így a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, a zsebében pedig megtalálták a lézert is.

A lézerező, Hegedűs Csaba most bíróság elé állt, és akár három évet is kaphat. Ha elismerte volna a bűnösségét az ügyész indítványa szerint 1 év börtönbüntetés kapott volna 4 évre felfüggesztve. A férfi ugyanakkor ragaszkodik a tárgyaláshoz, mert szerinte ő nem a pilótát akarta megvakítani, hanem a kertjét és baromfiudvarát rendszeresen látogató rókát. Aznap éjjel is a kutya ugatására ébredt, és amikor kinézett, meglátta a ragadozót, akkor előkereste a kis eszközt, amivel el akarta elijeszteni, ahogy már korábban is tette.

Az ügyész szerint a tanuló pilóta öt kilométerrel arrébb eközben fél percre elvesztette az éleslátását és a műszereket sem látta tisztán. A férfi édesanyja szerint a fiát meghurcolják, és szakértők is megerősítik fia igazát, hogy megtörhetett a lézer fénye. A tárgyalás februárban folytatódik.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?