Elárulta az agrárminisztérium: 37 milliárdot szánnak a vizes élőhelyek fejlesztésére

agrarszektor.hu2020. február 1. 11:30

A 2014-2020-as uniós ciklusban több mint 20 milliárd forintból - 34 projekt keretében - 40 ezer hektárnyi vizes élőhely rekonstrukcióját végezték a nemzeti park igazgatóságok és az állami természetvédelem Magyarországon - jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Ócsán, a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából tartott rendezvényen.

Rácz András hozzátette: a tárca célja, hogy a következő, 2027-ig tartó uniós költségvetési ciklusban 37 milliárdnyi fejlesztés valósulhasson meg összesen 60 ezer hektár területű vizes élőhelyen - írja közleményében az Agrárminisztérium. A világnap idei témája a biodiverzitás, az államtitkár ezzel kapcsolatban kifejtette: az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a biológiai sokszínűség megőrzésére, a klímaváltozás elleni küzdelemre, ezért is indította el a tárca többek között az országfásítási programját, amelynek célja, hogy Magyarország erdőterületeinek arányát 21 százalékról 24 százalékra emelje.

Az államtitkár kiemelte, hogy a légköri szén-dioxid megkötésében az erdők mellett a gyepeknek és a vizes élőhelyeknek is óriási szerepük van. A vizes élőhelyek ellensúlyozzák az árvizek, az aszály és az időjárási szélsőségek okozta problémákat. Rácz András emlékeztetett arra, hogy 2020-ban lejár a nemzetközi, az uniós és a magyar biodiverzitási stratégia is, ezután összegzik az elvégzett munkát, és meghatározzák a további célokat.
1971. február 2-án az indiai Ramsar városában írták alá az egyezményt, amelyben a kormányok felelősséget vállalnak a vizes élőhelyek védelméért. Az egyezmény ekkor még csak a vízimadarak védelméről szólt, de mára már nemcsak a fajokat védi, hanem a komplett ökoszisztémát. Rácz András kiemelte: az egyezményhez 171 ország csatlakozott, Magyarország 1979-ben, és azóta 29 területet jelölt a ramsari listára 243 410 hektár kiterjedésben, amelyben a Kárpát-medence összes jellemző vizes élőhelye megtalálható.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
erdő, aszály, biodiverzitás, fejlesztés, kormány, időjárás, költségvetés, gyep, felelősség, élőhely, rekonstrukció,