Agrárszektor.hu:Történelmi jelentőségű folyamatok zajlanak ma a világ mezőgazdaságában, mivel soha nem látott technikai forradalomnak lehetünk tanúi. Milyen változást hoz ez a gazdálkodásban?

Gyuricza Csaba: Valóban forradalmi változások zajlanak, és ez nem csak hangzatos kifejezés. Tényszerűen ki lehet jelenteni, hogy az ezredforduló óta eltelt két évtizedben az agráriumban nagyobb fejlődés ment végbe, mint a megelőző száz évben. Pedig a XX. század is komoly technikai vívmányokat hozott, hiszen például akkor jelentek meg a műtrágyák, pörgött fel a biotechnológia és indult útjára a géntechnológia, de ami napjainkban zajlik, nem mérhető ehhez. A digitalizáció és az informatika betörése mára még jelentősebb változásokat hozott, a következő tíz év fejlődése pedig az eddigieknél is gyorsabb ütemű lehet. Összehasonlításként érdemes kiemelni, hogy korábban megvolt a lehetőség arra, hogy akár a növénytermesztésben, akár az állattenyésztésben jelentős mennyiségi növekedést lehessen elérni. Az emberiség a XX. századnak úgy vágott neki, hogy Európában 2,5 tonna volt a búza hektáronkénti termésátlaga, amely a század végére 7 tonna fölé szökött. Soha ilyen mértékű előrelépést nem sikerült elérni, de ezzel megközelítettük a genetikai lehetőségek maximumát. A XXI. században tehát hiába nő exponenciálisan az emberiség létszáma, a mezőgazdaság eddigi növekedési üteme nem tartható fenn. Ezért fontos a digitalizáció és az informatika, hogy a terméseredményeket a meglévő lehetőségek között tovább optimalizálhassuk, bár - ahogy említettem - a korábbi mennyiségi ugrás már nem ismételhető meg. A XXI. században ráadásul új kérdések is felmerülnek, mivel például a termőterület nagysága globálisan csökken, ezért választ kell adni arra is, hogyan lehet több élelmiszert előállítani úgy, hogy közben versenyképesek is maradjunk. Ilyen körülmények között kell tehát kielégíteni a rohamosan növekvő élelmiszer-ellátási igényeket, és ez nem magyar és nem pusztán európai, hanem globális kérdés.

A.: A magyar mezőgazdaság teljesítménye folyamatosan növekedett az elmúlt években, így a kibocsátás tavaly meghaladta a 2800 milliárd forintot. Ha azonban a teljesítményt a '90-es évek rendszerváltáskori eredményeihez viszonyítjuk, azt látjuk, hogy ma ezt a szintet nem érjük el. Mi ennek az oka?

Gy. Cs.: Akkor alapjaiban alakult át Magyarországon a gazdálkodási rendszer. A '90-es évek privatizációs hullámában sok elhibázott döntés született, amelyek szétzilálták az akkori körülmények között viszonylag jó eredményeket elérő működési modellt és a tulajdonszerkezetet is rossz iránya alakították át. Ezzel párhuzamosan a világ mezőgazdasága erőteljes fejlődésnek indult, így mára az ágazat globális kibocsátása 70-75 százalékkal nőtt, miközben Magyarországon 20-30 százalékkal még mindig elmaradunk a '90-es évek szintjétől. Kétségtelen ugyanakkor, hogy 2010 óta az agrárium kibocsátása szépen emelkedik. Ez jó hír, de azt is látni kell, hogy most meglévő lemaradásunkat úgy kell behoznunk, hogy mindeközben a világ mezőgazdasága még intenzívebben fejlődik. Új csúcstechnológiák jelennek meg, amelyekkel egyrészt lépést kell tartanunk, másrészt legalább kétszer gyorsabb tempóban kell javulnunk, hogy közelíteni tudjunk a globális trendekhez. Az agrártárca vezetői is sokszor hangoztatják azt az európai példát, amely szerint egységnyi területre vetített kibocsátásban 50-55 százalékon állunk a nyugat-európai átlaghoz képest, tehát nem kis feladat előtt állunk.

A.: Az adottságok alapján a magyar agrárium éves szinten 20-30 millió ember élelmezésére lenne képes, de ma jóval elmarad e teljesítménytől, miközben az ágazat szereplői a jelenlegi technikai színvonalból az agrártárca vezetői szerint is kihozták a maximumot. Mi kellene a látványos előrelépéshez?

Gy. Cs.: Egyetértek azzal, hogy az adottságok alapján akár 30 millió embert is elláthatnánk élelmiszerrel. Ugyanakkor az is igaz, hogy a hazai mezőgazdaság a mai technológiai szinten évente legfeljebb néhány tízmilliárdos bővülést tud elérni. Tehát jó úton haladunk, de a szektorban potenciálisan ennél sokkal több van. A növénytermesztési alapanyag-előállításban nem állunk rosszul, de a korszerű technológiák alkalmazásában, a gépesítési színvonalban és az inputanyag-felhasználásban még mindig lemaradásban vagyunk. A meglévő adottságok mellett korántsem számít például jó teljesítménynek, hogy kedvező években kukoricából egy hektáron maximum 7-8 tonnás termést takaríthatunk be, miközben a terméseredmények egyes rosszabb potenciállal bíró országokban is 1-2 tonnával magasabbak. Ez nem az adottságokkal vagy a biológiai háttérrel függ össze, hanem kizárólag a technológiai elemek nem megfelelő fejlettségével, illetve kihasználásával magyarázható. Ha a kukoricánál csak egy tonnával növelnénk a hektáronkénti termésátlagot, az egymillió hektáros vetésterületen egymillió tonnával több termést érhetnénk el, amely a jelenlegi árakon évi 50 milliárd forint plusz hozzáadott értéket jelentene. Az 5,0-5,5 tonnás egy hektárra jutó hozamok nem túl jók a búzánál sem, hiszen a magyar búzaágazat a '80-as, '90-es években ennél többet produkált.

A.: Lehetnek-e kitörési pontok az állattenyésztésben és a kertészetben?

Gy. Cs.: Az állattenyésztésben ma csak kitörési pontok vannak. Ha az alacsony állatlétszám-adatokat nézzük, a sertés-, a szarvasmarha- és a baromfiszektorban is csak felfelé vezethet az út. Óriási lehetőségek kínálkoznak a kertészetben is, és ezt az is mutatja, hogy az uniós támogatással létesíthető termesztő-berendezések felülete az utóbbi időszakban jelentősen nőtt. Azt is látni kell azonban, hogy a kertészet fejlesztése is szorosan összefügg az öntözéssel. E területen az utóbbi években nem voltak jelentős előrelépések, bár most szerencsés csillagzatban vagyunk, mert az öntözhető területek bővítésére megvan a kormányzati szándék, és ehhez nemzeti forrásokat is társítanak. Gyors előrelépésre lenne szükség ahhoz, hogy a nagy értékű kultúrákban biztonságot és stabilitást tudjunk elérni, mert a termelés a klímaváltozás miatt is egyre kiszámíthatatlanabbá válik, és a hektikus hatások jelentős részét az öntözés fejlesztésével lehetne kivédeni.

A.: Kérdés, hogy a hatékonyságot javító új technológiákat és termékeket a hazai agrárium szereplői honnan szerezhetik be. Inkább a világszintű újítások átvételére kell törekednünk, vagy a magyar agrár-innovációs háttér is erős?

Gy. Cs.: Kis ország vagyunk, így tisztában kell lennünk azzal, hogy lehetőségeink korlátozottak. Nekünk a meglévő szűkösebb forrásokat olyan innovációs területekre kell koncentrálnunk, amelyek igazodnak ökológiai adottságainkhoz és saját körülményeinkhez. Így például nem szabad foglalkoznunk a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó informatikai háttér kifejlesztésével, hiszen ez dollár milliárdokat emészt fel, és e munkát sokkal nagyobb országok is nehezen vállalják fel. A nemzetközi szintű innovációs eredményeket érdemesebb tehát megvásárolnunk, de az már itteni teendő, hogy gyakorlati alkalmazásukat a mi viszonyainkra adaptáljuk. Ha e feladatokat jól ismerjük fel, az innovációban is eredményesek lehetünk.

A.: A NAIK ernyősszervezetként számos agrárkutatási intézvény tevékenységét fogja át. A központnak mi a legfontosabb szerepköre a hazai agrárkutatás és -innováció szervezésében?

Gy. Cs.: Éppen az, hogy az agrártárcával és a szakpolitikával együttműködve meghatározzuk azokat a feladatokat, amelyeket a magyar mezőgazdaság versenyképességének növelése, illetve a fenntarthatóság erősítése érdekében el kell végezni. A lényeg, hogy a különböző új technológiákkal, fajtákkal vagy termékekkel kapcsolatos kutatások eredményei megjelenjenek az agrárium mindennapi gyakorlatában, és javítsák a versenyképességet. Az ernyőszervezet ilyen szempontból azért óriási jelentőségű és egész Közép-Európában egyedülálló szervezeti forma, mert napjainkban az agrárkutatás és az agrár-innováció is interdiszciplinárisan működik, vagyis az egyes szakterületek együttműködésével lehet csak elérni értékelhető új eredményeket. Ma már például az erdészeti, a gépesítési vagy az élelmiszeripari tevékenységet nem lehet egymástól elszigetelten fejleszteni. Ezért mindig több szakterület együttes munkája áll a mögött, ha nálunk is új termékek jelennek meg.

A.: Az intézetnél melyek az idei kiemelt agrár-innovációs projektek?

Gy. Cs.: A korábbiakhoz hasonlóan működésünket az idén is három fő irány határozza meg, amelyek közül az első az agrár-digitalizációhoz és a precíziós technológiához kapcsolódik. Ezt általában a szántóföldi növénytermeléshez társítják, de például a smart forestry révén ma már az erdészetben, az egyedekre szabott takarmányozással az állattenyésztésben és számos technológiai elemmel a szabadföldi kertészetben is megtalálható. A másik kiemelt terület a klímaváltozáshoz kötődik, mivel ma az az egyik legnagyobb feladat, hogy a kutatások segítségéel megpróbáljuk tartani a lépést a klímaváltozás gyorsuló ütemével. Egy szántóföldi növényfajta előállítása minimum 8-10 évet vesz igénybe, de ennyi idő alatt az éghajlat annyira megváltozik, hogy az új fajták elavulttá válhatnak. Ezért kollégáink azon is dolgoznak, hogy GMO-mentes technológiákkal miként lehet lerövidíteni a nemesítési időt. Harmadik fontos projektünk a kedvezőtlen adottságú termőhelyekre irányul, mert bár a hazai termőterületek 80 százaléka jó adottságú, vannak olyan régiók, amelyekre ez nem igaz. A kedvezőtlen adottságú területeken is fontos a versenyképesség, illetve a fenntarthatóság, és az ott élőknek is meg kell találniuk számításukat, hogy ne vándoroljanak el. Az elmúlt időszakban itt előreléptünk azzal, hogy agrárerdészeti technológiákat dolgoztunk ki, amelyeket magyar nyelvű könyvben is kiadtunk. Ezen kívül nagyszabású programokkal az extenzív gazdálkodásra, az ökológiai művelésre és a biomassza energetikai hasznosítására is nagy hangsúlyt helyezünk.

A.: A közelmúltban új intézményként az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) csatlakozott a NAIK-hoz. Mi indokolta az AKI integrálását, és a közeljövőben várhatók-e újabb szervezeti változások?

Gy. Cs.: Az AKI csatlakozása tovább erősítette a NAIK intézményrendszerét. A szakmai tudományos munkák - például a gazdasági elemzések és az uniós Közös Agrárpolitikához (KAP) kapcsolódó közgazdasági vizsgálatok - egységessé váltak, így az új felállás egy rendszeren belül támogathatja az agrártárca munkáját, illetve könnyítheti a nemzeti érdekek képviseletét. A 2020-2021-es évek e szempontot a legaktuálisabb időszakot jelentik, hiszen zajlik az új uniós KAP tervezése, vagyis most dől el, hogy a következő hétéves EU-s költségvetési ciklusban milyen támogatások lesznek, illetve ebből Magyarország miként profitálhat. Nem mindegy tehát, milyen munícióval látjuk el a kormányzatot annak érdekében, hogy az uniós tárgyalásokon a lehető legjobb eredményeket érhessük el. Továbbra is az a célunk, hogy a NAIK tevékenysége hatékonyabbá váljon, de újabb konkrét szervezeti változások pillanatnyilag nincsenek napirenden.

A.: A NAIK - új kezdeményezésként - 2019 őszén versenyt hirdetett fiatal agrártehetségek számára. Mi volt ennek a célja?

Gy. Cs.: Fontosnak tartjuk, hogy ráirányítsuk a fiatalok figyelmét a mezőgazdaság és a vidéki élet szépségére. Az agráriummal kapcsolatban ugyanis sok olyan hátrányos sztereotípia létezik, amelynek már nincs köze a valósághoz. Másrészt a mezőgazdaság a fiatalok körében soha nem számított igazán népszerűnek, ezért az ágazatról szeretnénk reális képet festeni a mai tízen- és huszonévesek számára, hogy minél többen válasszák e területet. Ennek érdekében az elmúlt időszakban több akciót is indítottunk. Az óvodás és a kisiskolás korosztályt agrár-mesekönyvekkel célozzuk meg, a fiatalokhoz pedig az interneten és a közösségi médián keresztül juttatunk el információkat. A mezőgazdaságban dolgozók és az aktív agrárszakemberek számára szakmai ismeretterjesztő kiadványokat jelentetünk meg, hogy alkalmazkodhassanak a folyamatosan változó ismeretekhez és igényekhez. Lényegesnek tartjuk azt is, hogy magunknak is biztosítsuk az utánpótlást, ezért a térségben egyedülálló fiatal kutatói utánpótlás programot működtetünk. A kérdésben is említett nemzeti agrártehetség programot tavaly indítottuk el, és a kezdeményezés népszerűségét mutatja, hogy 64 pályamű érkezett. Ebből is látszik, hogy az ágazat minden területén születnek olyan eredmények, amelyeket érdemes bemutatni, és a gyakorlatban is jól hasznosíthatók lehetnek. Ezen felbuzdulva döntöttünk úgy, hogy a programot - amely az összes agrár-felsőoktatási intézményt és kutatóintézetet megmozgatta - idén is meghirdetjük.

A.: A statisztikákból kitűnik, hogy a hazai agráriumban elképesztően kevés azoknak a száma, akik megfelelő képesítéssel látják el munkakörüket. Milyen változtatásokra lenne szükség az agrár-oktatási rendszerben?

Gy. Cs.: Valóban rendkívül alacsony arányt jelent, hogy az ágazatban dolgozók körülbelül 4 százaléka rendelkezik csak szakirányú felsőfokú végzettséggel, és akkor is csak 10-11 százalékos részarányt kapunk, ha ehhez a szakközépiskolai végzettségű munkavállalókat is hozzávesszük. Nagy a különbség a társas vállalkozások, illetve az egyéni és a családi gazdaságok között, mivel előbbieknél 60-70 százalékos a felsőfokú végzettségűek aránya, ami azt is jelenti, hogy a kisebb méretű gazdaságokban ma kifejezetten rossz a képzettségi helyzet. Az ágazati versenyképesség javítása és a kibocsátás növelése ugyanakkor nagyban függ attól, megvan-e a szükséges tudás és képzettség. Ebből a szempontból fontos az oktatás, mert azt is látni kell, hogy az új eredmények befogadására, illetve az innovációk alkalmazására is azok képesek, akik legalább megfelelő alapszintű ismereteket szereznek. Tehát nem csak a gyakorlati tapasztalat számít, hanem a kor követelményeihez igazodó, széles alapokon nyugvó tudás is.

(Fotó: Stiller Ákos, agrarszektor.hu)