Elszabadultak az árak a magyar boltokban: lassan luxus lesz a sertéshús

agrarszektor.hu2020. február 18. 12:30

A legmagasabb inflációjú termékek között túlsúlyban vannak az élelmiszerek. Egy év alatt 19 termék ára emelkedett 10 százaléknál nagyobb mértékben, ebből 14 élelmiszerfajta.

Januárban 33,6 százalékkal kellett többet fizetni a sertéscomb kilogrammjáért, mint egy évvel korábban, ez a termék drágult tehát a legnagyobb mértékben - írta a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a Világgazdaság. A drasztikus árváltozás az afrikai sertéspestis (ASP) világméretű elterjedésének tudható be, amely mindenhol magasba lökte a disznóhús árát. A drágulás azonban könnyen átgyűrűzhet azokra a termékekre is, amelyeket a sertés helyett választanak a fogyasztók, ilyen például a marha- vagy a pulykahús, amelyek ára szintén látványosan megemelkedett. A csirkerészek drágulása ugyanakkor elmaradt a többi húsfélétől, így valószínúleg ez kevésbé számít a sertéshús helyettesítőjének.  

A tíz leggyorsabban dráguló termék közül nyolc élelmiszer, az egy év alatt 10 százalék felett dráguló 19 termékből 14 tartozik ebbe a kategóriába. A KSH adatai szerint 2020 januárjában átlagosan 6,7 százalékkal kellett többet fizetni az élelmiszerért, mint 2019 első hónapjában. A benzin és a gázolaj ára szintén nagyot emelkedett, az üzemanyagárak ugyanakkor a bonyolult logisztikájú termékek árába beépülve magukat a termékeket is drágítják, így ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy az élelmiszerért sokkal többet kell fizetni. 

A leggyorsabban dráguló termékek: 

Sertéscomb (kg): 33,6
Alma (kg): 30,7
Rövidkaraj (kg): 22,4
Narancs (kg): 21,3
Banán (kg): 20,4
Párizsi felvágott (kg): 19,9
Olasz felvágott (kg): 19,6
Autóbenzin (ólommentes, 95-ös, liter): 15
Citrom (kg): 14

A KSH adataiban az év eleji áremelés is kimutatható, például a paradicsom ára a decemberihez képest  szinte az egekbe szökött: kilogrammonként 666 forint helyett 845 forintot kellett adni érte, ami 26,9 százalékos növekedés, ám ez többek között a szezonális hatásnak tudható be. Ugyanezen okból számos más élelmiszer olcsóbb lett, például a ponty, amelyből decemberben fogy a legtöbb. A tejes margarin azonban nem szezonális termék, mégis 5,1 százalékkal drágult.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
alma, élelmiszer, banán, pulykahús, paradicsom, narancs, citrom, sertéscomb,