Kegyeletsértés vagy maga a jövő: hajmeresztő komposztálási technikát vezetnének be

agrarszektor.hu2020. február 18. 14:30

A tervek szerint 2021-től elérhető lesz a halottkomposztálás Washington államban, ami azt jelenti, hogy az amerikai lakosok dönthetnek úgy, hogy a hamvasztás, illetve koporsós temetés helyett termőfölddé komposztálják a testüket. A szolgáltatás 1,7 millió forint lesz, ami habár drága mulatságnak tűnhet, mégis sokkal környezettudatosabb, mint a hagyományos megoldások.

Az Egyesült Államokban egyre többen érdeklődnek a konvencionális temetkezési módok (temetés, hamvasztás) helyett a komposztálás iránt, amikor a holttesteket természetes folyamatok révén a baktériumok és gombák bontják le - írja a BBC-re hivatkozva az Index. A halottkomposztálást feltaláló Recompose cég most nyilvánosságra hozta a szolgáltatásuk környezetbarát voltát bizonyító tudományos adatokat. Ebben kifejtik, hogy komposztálással a temetésnél sokkal gyorsabban esnek összetevőikre a holttest komplex molekulái, a halott lágy szövetei ugyanis 30 nap alatt biztonságosan és nyom nélkül lebomlanak. A cég alapítója, Katrina Spade szerint a komposztálás során 1,4 tonna felszabaduló szenet spórolunk meg a hagyományos temetkezési szokásokhoz képest. Nem meglepő módon a környezettudatos, klímaváltozás miatt aggódó emberek érdeklődnek leginkább a szolgáltatásuk iránt. 

Március 3-án rendezi meg Agrárium 2020 című évindító konferenciáját Kecskeméten a Portfolio Csoport. Az esemény napirendjére tűzi azokat a legfontosabb idei támogatási, jogszabályi, piaci, jövedelmezőségi és innovációs változásokat, amelyek ismeretére az agrárgazdaság szereplőinek feltétlenül szükségük lehet az eredményes gazdálkodáshoz. A konferencia a gyakorlatias szempontokat figyelembe véve ad választ a gazdasági döntéseknél felmerülő fontos kérdésekre. Ha tájékozott akar lenni az új évben, ne hagyja ki az Agrárium 2020 konferenciát március 3-án Kecskeméten!

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még senkit sem komposztáltak kereskedelmi céllal a gyakorlatban, hiszen jelenleg ez a legtöbb helyen még nem legális. Elsőként Washington államban legalizálták a halottak komposztálását tavaly májusban. Az amerikai állam lakosai mostantól dönthetnek úgy is, hogy haláluk után termőföldé komposztálják a testüket, és a földet kertészkedéshez használják. Ugyanakkor az eljárást már kipróbálták hat önkéntes holttestén, akik haláluk előtt egyeztek bele a dologba. A kísérletet végző kutatók arról számoltak be, hogy a vizsgálatot jelentős emocionális stresszként élték meg. Az előzetes vizsgálatok során megállapították, hogy a bomló emberi test hőmérséklete rövid ideig akár 55 Celsius-fokra is emelkedhet. 

A hamvasztással szemben elérhető szénemisszió-csökkentés nyilvánvalóan az égetés hiányából fakad. A hagyományos temetkezéssel összevetve pedig - bár végső soron ott is lebontásról van szó - a koporsókészítés és a temetőfenntartás környezeti költségei spórolhatók meg. A komposztáláskor ugyanis a holttestet egy egyszerű vászonzsákba csomagolják, amelyet faforgáccsal, fűvel és más növényi maradványokkal töltött, lezárt komposztálóládába fektetnek. A testet ezután lassan forgatják, hogy a mikrobák minél jobban hozzáférjenek. Harminc nappal később a maradványokat (gyakorlatilag humuszt) átadják a rokonoknak, akik növényekre szórhatják, vagy bármi mást csinálhatnak vele. A technológia valójában nem nevezhető forradalminak. A kidolgozásában a Washingtoni Állami Egyetem talajkutatója vett részt, de nagyjából a haszonállatok testének komposztálásakor alkalmazott megoldásokat használták.

A szolgáltatás a tervek szerint 2021-től lesz elérhető, először Washington államban, majd idővel valószínűleg másutt is. Az ára a tervek szerint 5500 dollár (1,7 millió forint) lesz, ami drágább, mint a washingtoni hamvasztás, viszont olcsóbb, mint a temetés.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
termőföld, növény, komposzt, kertészkedés, komposztálás, temetés, temetkezés,