Súlyos károkat okozhat a korán jött tavasz: mi lesz így a magyar gyümölcsösökkel?

agrarszektor.hu2020. február 29. 10:00

Semmit nem tehetnek a magyar gazdák a hirtelen jött erős lehűlés, illetve váratlan fagyok ellen, így komoly károkat okozhat, ha a mostani enyhe időjárás után, március végén, április elején beüt a kemény hideg. A februári viharos szél ugyan nem tett kárt a hazai gyümölcsültetvényekben, de a szokatlanul enyhe időjárás, és a korai tavasz hatására a megszokottnál előbb virágba borulhatnak a fák, ez pedig okozhat még fejfájást a termelőknek.

Az idén is elkerülték a keményebb fagyok az országot, hiszen februárban már ­jellemzően tavaszias időjárás uralkodott, a korán jött enyhülés azonban még visszaüthet. Habár a február eleji orkánerejű szél még nem tett kárt a gyümölcsültetvényekben, az átlagosnál magasabb hőmérséklet később gondot okozhat a termelőknek - mondta Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Fruit­Veb) alelnöke a Magyar Nemzetnek.

Március 3-án rendezi meg Agrárium 2020 című évindító konferenciáját Kecskeméten a Portfolio Csoport. Az esemény napirendjére tűzi azokat a legfontosabb idei támogatási, jogszabályi, piaci, jövedelmezőségi és innovációs változásokat, amelyek ismeretére az agrárgazdaság szereplőinek feltétlenül szükségük lehet az eredményes gazdálkodáshoz. A konferencia a gyakorlatias szempontokat figyelembe véve ad választ a gazdasági döntéseknél felmerülő fontos kérdésekre. Ha tájékozott akar lenni az új évben, ne hagyja ki az Agrárium 2020 konferenciát március 3-án Kecskeméten!

Akármilyen hőmérsékleti viszonyok uralkodnak, a gyümölcsfák nem tudnak kilépni abból a mélynyugalmi állapotból, amelybe lombjuk elhullatását követően kerültek. Ugyanakkor, ha ­január második felében vagy februárban érkezik az enyhe idő, az már hatással van a fák nyugalmi helyzetére, ugyanakkor ha január második feléig enyhe a tél, az nem jelent különösebb problémát. Legkorábban a kajszi, majd a többi csonthéjas gyümölcs reagál a felmelegedésre, legkésőbb pedig az almafajtáknál indul be a rügyképződés. Apáti Ferenc szerint a hazai gyümölcsösök többsége - élen a kajszival - már kilépett a mélynyugalmi állapotból, a Dunántúlon például erős rügyduzzadásról számoltak be a termelők. Mindez önmagában még nem jelentene problémát, ugyanakkor félő, hogy a februári felmelegedést március­ban vagy áprilisban zord idő követi.

A rügyfakadás után egyre érzékenyebbek a fák a hidegre. A korán jött tavasz ezért egyértelműen megnövelte a fagykár kockázatát. Minél tovább tart ez az enyhe idő és minél nagyobb lehűlés jön, annál nagyobb lesz a kiesés is

- fogalmazott a Fruit­Veb alelnöke. Hozzátette, a gazdálkodók igyekeznek felkészülni az esetleges éjszakai fagyokra, van ugyanis jó néhány fagyvédelmi technológia, amely részben a légkeverésen, részben a fűtésen alapul, ám tökéletes nem létezik. Ami olcsó, annak gyenge a hatásfoka, ami hatásos, az viszont nagyon drága. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy legyen szó bármilyen professzionális megoldásról, a hirtelen jött erős lehűlés hatásait egyetlen technológia sem képes kivédeni.

Forrás: MTI/Varga György

Bár azzal kapcsolatban egyelőre nem érdemes jóslatokba bocsátkozni, hogy a megszokottnál előbb indult rügyfakadás a betakarítást is előrébb ­hozza-e, azt azonban már most látják a szakemberek, hogy ebben az évben az átlagosnál korábban virágba borulnak majd a hazai gyümölcsültetvények. Ahogy Apáti Ferenc elmondta, nem tudni, hogy a virágzástól a gyümölcs éréséig milyen időjárás várható, hiszen hiába kerül sor a virágzásra az átlagosnál két héttel korábban, ha ezt követően egy hűvösebb időszak köszönt be, ami lelassítja a gyümölcsök fejlődését. A tapasztalat ugyanakkor az, hogy ha az enyhe tavaszt átlagos időjárás követi, a szüret is korábban kezdődik meg - emelte ki. A korai szüret egyébként nem mindig jelent jót. Vannak olyan gyümölcsök, amelyek, ha korábban kerülnek a piac­ra, jó eséllyel összetalálkoznak az importkínálattal, ami nagy mennyiség esetén komoly áreséshez vezethet.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
szüret, gyümölcs, fruitveb, fagy, betakarítás, gyümölcsös, virágzás, lehűlés, tavasz, gyümölcsültetvény, rügyfakadás,