Nagy István: a magyar gazdáknak is hatalmas lehetőség lehet ez a megállapodás

MTI2020. március 4. 12:30

Az európai környezetvédelmi megállapodás (European Green Deal) számos lehetőséget rejt magába a gazdák számára, amelyeket csak úgy lehet teljesíteni, ha a finanszírozást is biztosítják hozzá - mondta Nagy István agrárminiszter szerda reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.

A miniszter kifejtette, hogy a hétéves uniós költségvetésről a miniszterelnökök még nem állapodtak meg, azt követően lesz lehetőség az agrárminisztereknek az új közös agrárpolitika (kap) költségvetésének elfogadására, de addig is rögzíteni kell az elveket és közelíteni kell az álláspontokat. Ilyen alapelv az is, hogy "nem kérhetünk a gazdáktól többet kevesebbért". Küzdeni kell azért is, hogy az átmeneti nemzeti támogatások rendszere fennmaradhasson mindaddig, amíg az új költségvetési időszak nem kezdődik meg. Nem tudható, hogy egy vagy két évre lesznek az átmeneti szabályozások érvényben, de fel kell készülni - mondta.

Március 3-án rendezi meg Agrárium 2020 című évindító konferenciáját Kecskeméten a Portfolio Csoport. Az esemény napirendjére tűzi azokat a legfontosabb idei támogatási, jogszabályi, piaci, jövedelmezőségi és innovációs változásokat, amelyek ismeretére az agrárgazdaság szereplőinek feltétlenül szükségük lehet az eredményes gazdálkodáshoz. A konferencia a gyakorlatias szempontokat figyelembe véve ad választ a gazdasági döntéseknél felmerülő fontos kérdésekre. Ha tájékozott akar lenni az új évben, ne hagyja ki az Agrárium 2020 konferenciát március 3-án Kecskeméten!

Ha a kormányfők nem fogadják el tavasszal a költségvetést, akkor az agrárminiszterek is csak később fogadják majd el az új kapot. A termelésbiztonságot, valamint a gazdák befektetési, beruházási szándékát fenn kell tartani, nem lehet bizonytalanságot, ingadozást vinni a finanszírozásba - tette hozzá a miniszter.

Címlapkép forrása: Stiller Ákos

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, beruházás, szabályozás, finanszírozás, költségvetés, nagy-istván, álláspont, ingadozás,