Almával Dunát lehet rekeszteni, de van megoldás a túlkínálatra

agrarszektor.hu2020. március 15. 11:30

A németek minden erejükkel azon vannak, hogy valahogy ki tudják elégíteni az egyre növekvő biopiaci igényeket, ám ez sehogy sem sikerül. Vannak ugyan jó évjáratok, amikor megcsillanni látszik az alagút végén a fény, de aztán kiderül, hogy az is csak a szembejövő vonat volt.

A német piacelemző, az AMI adatai szerint 10 éve folyamatosn nő a biogazdaságokban termelt zöldségek, gyümölcsök és állati termékek mennyisége, ami az import fokozatos visszaszorulásával jár. Ne gondoljuk azonban, hogy akár csak a közelében lenne Németország az önellátásnak! Néhány éve még a bio minősítésű alma fele külföldről származott a németországi kínálatban. 2018-ban azonban - két extrém nehéz év után, amikor a fagy és a jégeső elvitte a termést - végre rekordmennyiséget szüretelhettek az itteni gazdák, és soha nem látott eredménnyel zárták a szezont: megduplázták a betakarított almamennyiséget - írja az AMI.

Megjegyezzük, 2018-ban egész  Európában jól sikerült a termés, sőt, túlságosan is.  Ez volt az az év, ami a "Nagy Almaháborúhoz" vezetett Magyarországon is a léalma felvásárlását végző Austria Juice-szal. Az alábbi ábra szerint alakult Európa vezető almatermelőinek eredménye az elmúlt néhány évben. Magyarország a hat legnagyobb termelő közé tartozik. A hat nagy termelőből négynél kiugróan jó évet hozott 2018, ami piaci zavarhoz vezetett.

2018-ban mindenesetre a keresletnövekedés dacára is sikerült az import bioalma arányát 20 százalékra csökkenteni a német boltokban - adja hírül büszkén az AMI, azt sugallva, hogy javuló trendről van szó. Valójában egyszeri eredményről beszélhetünk. 2019-ben ismét visszatért minden a régi kerékvágásba, az almatermelés 23,5 százalékot esett, így hiába nőtt a bioalma termőterülete, nem tudott lépést tartani a szintén növekvő kereslettel.

Tanulság: konvencionális és léalmából Dunát lehet rekeszteni, a bioalmára viszont állandó az igény. Nagy almatermelő nemzet vagyunk, de még messze vagyunk attól, hogy a minőségi igényeket is ki tudjuk szolgálni. Aki teheti, álljon át addig, amíg mások meg nem teszik.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
alma, termés, németország, almapiac, kereslet,