Élet a koronavírus után: újraindult a termelés a nagy dróngyártónál

agrarszektor.hu2020. március 22. 09:15

A kínai dróngyártó, a XAG folytatja a mezőgazdasági drónok előállítását, hogy eleget tudjon tenni az igényeknek a mezőgazdasági idény során. Ahogy a koronavírus terjedése egyre lassul Kínában, az ország ismét elkezdett dolgozni, hogy beindítsa a gazdaságot. A XAG az első mezőgazdasági technológiai cég, amely megkapta az államtól az engedélyt a munkamenet újbóli felvételére.

A XAG kantoni főhadiszállásán már meg is kezdődött a munka, az első napon a kutatás-fejlesztési részlegre a dolgozók 90%-a tért vissza, olvasható a Future Farming cikkében. Hogy kielégíthessék a mezőgazdasági drónokra érkezett megrendeléseket, a XAG egy 20 millió jüanos (közel 820 millió forintos) segélyalapot is létrehoztak a beszállító partnereiknek, akiknek problémáik vannak az üzemegységeik újranyitásával. A pénzre a XAG hivatalos beszállítói jelentkezhetnek, akik ezt előtörlesztésként kaphatják meg. A XAG emellett vállalta, hogy a beszállítóinak ingyen a rendelkezésére bocsátja a drónokkal és robotokkal megvalósítható fertőtlenítő szolgáltatásait.

A XAG közleménye szerint számos gyártónak gondjai vannak az üzemei újranyitásával a fizetőképességi problémák és a munkaerőhiány miatt. Ez az ellátási lánc rovására ment, ami nagy kihívást jelenthet majd az ország mezőgazdasági termelésének, amely mostanra egyre inkább épít az intelligens gépekre.

A dróngyártás ellátási lánca egy bonyolult rendszer, ami számos különféle iparág közreműködését igényli. A XAG beszállítói jobbára kis- és középvállalkozások, közülük sokan banki kölcsönökből finanszírozzák a gépeiket és a felszereléseiket, amikhez jelenleg sokkal nehezebb hozzájutni. Ha fizetésképtelennek bizonyulnak, ezek a cégek nem lesznek képesek újra megnyitni az üzemeiket és teljes gyártásra kapcsolni, mondta Tang Hsziaomin, a XAG alelnöke a 21st Century Business Heraldnak adott interjújában.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
kína, üzem, termelés, drón, gyártás, xag, koronavírus, újraindítás,