Öröm az ürömben: lesz elég tojás a boltokban húsvétkor, csak drágábban

agrarszektor.hu2020. március 26. 15:45

Felkészült a húsvétra a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség), azaz a koronavírus okozta krízishelyzet miatt nem kell aggódnia a magyar vásárlóknak, hogy nem kerül friss magyar tojás a húsvéti asztalra. A magyar tojástermelés folyamatos, és az áruházláncok tojással való ellátása is biztosított, pánikvásárlásra semmi ok a termelők szerint.

A magyar tojástermelés folyamatos, az áruházláncokkal szorosan együttműködve a magyar lakosság tojásellátása is biztosított, húsvét előtt is lesz friss, magyar tojás a boltok polcain, ahogy egyik élelmiszer felvásárlására, úgy "tojásbespájzolásra" sincs szükség nagy tételben. A magyar termelők felkészültek, és igazodtak a mostani koronavírus okozta körülményekhez, mondta el Szép Imre, a Tojásszövetség elnöke.

Az élelmiszerelőállítókra mindig, az átlagos hétköznapokon is szigorú higiéniai szabályok vonatkoznak. A tojástermelő gazdák a mostani helyzetre való tekintettel több fertőtlenítést vezettek be, több kesztyű, védőruha és maszk fogy. Ahogy az egészségügyben, az élelmiszertermelési szektorban is a védőfelszerelés folyamatos biztosítására van szükség, és a gazdák mindent megtesznek, hogy ezeket beszerezzék.

A tojástermelők a munkatársak védelmében is extra intézkedéseket vezettek be, például a tojástermelési rendszerekben van, ahol a dolgozók több csapatra vannak osztva, nem találkozhatnak egymással, a feladataikat időben és térben egymástól elválasztva végezhetik, így megelőzhető az, hogy az esetleges megbetegedések miatt megakadjon a termelés. Arra is van példa, hogy a kieső munkaerőt (akinek kiskorúval kell otthon maradnia, aki veszélyeztett csoportba tartozik, aki beteg, aki házi karanténban van) a családi gazdaságok családon belül próbálják megoldani.

Az elmúlt hetekben a takarmányalapanyag ellátásban volt fennakadás a határok lezárása miatt, de a kezdeti bizonytalanságok után sikerült helyre állítani a takarmány ellátási láncot. Jelenleg nem jelentettek olyan esetet a világban, ahol a koronavírus élelmiszer útján terjedt volna az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) állásfoglalása szerint, akik folyamatosan monitorozzák a helyzetet és a WHO ajánlásaira hívják fel a figyelmet a főzés közbeni általános higiénia betartására.

Az állammal közösen a tojástermelő gazdák mindent megtesznek annak érdekében, hogy az élelmiszer ellátás zavartalan legyen. Hatalmas köszönet és elismerés illeti nemcsak az egészségügyi dolgozókat, hanem azokat az élelmiszerláncban dolgozókat is, az élelmiszerelőállítóktól kezdve a rakodómunkásokon, áruszállítókon át a bolti dolgozókig, akik a sokkal megterhelőbb körülmények ellenére is biztosítják, hogy a hazai élelmiszerellátás ne kerüljön veszélybe, mondta Dr. Molnár Györgyi, a Tojásszövetség titkára.

Az elmúlt két hétben termelőtől függően átlagban 30-50%-kal több tojást igényeltek az áruházláncok. Ebben az időszakban most szinte mindennap olyan az élelmiszerboltok forgalma, mintha karácsonyra vagy húsvétra vásárolnának be az emberek. Egy "átlagos" húsvétkor átlagosan 270-280 millió darab tojás fogy, ez az éves fogyasztás nagyjából 10%-a. A gasztro (hotel, étterem, menza) kieséseket pótolták/pótolják a felmerült és felmerülő lakossági igények. Éves szinten a nagyüzemi termelés várhatóan 1,2-1,3 milliárd lesz. Ágazati szinten nem csak tyúktelepítésre, hanem kapacitásbővülésre is számítani lehet.

Drágul majd a tojás, ahogy más élelmiszerek is - az elmúlt két hétben 2-3 forinttal emelkedtek a termelői árak, hosszú távon pedig 5%-os termelői áremelkedésre lehet számítani, ugyanis máris nőtt a nemzetközi szállítás költsége, több helyen is emelkedett az importált takarmány alapanyagok ára, és a forint-euró árfolyam sem kedvez az importnak. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ahhoz, hogy a lakosság tojás ellátása hosszú távon is biztosítva legyen, az állatjólléti és beruházási támogatások rendszerének továbbra is zavartalanul, a megszokott ritmusban kell működnie.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tojás, tojástermelés, baromfi-termék-tanács, húsvét, tojásszövetség, koronavírus, koronavírus-járvány,