Nem fogynak a csokinyulak: az édességgyártókat is elérte a koronavírus

MTI2020. április 9. 09:30

Több mint 10%-kal mérséklődhet a húsvéti üreges csokoládéfigurák forgalma, amely tavaly 5 milliárd forintot tett ki, mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke szerdán online sajtótájékoztatón.

Az elnök hozzátette, hogy ez a szegmens tavaly az azt megelőző évhez képest 10%-kal nőtt. A magyar piacon évente mintegy 800 tonna húsvéti üreges csokoládéfigura fogy, egy főre vetítve ez egy 60 grammos csokinyulat és egy 20 grammos csokitojást jelent. A piac körülbelül 905-át a csokinyulak és -tojások teszik ki, de a nyulakból fogy több.
Elmondta, hogy az árak jelentősen nem változtak idén tavalyhoz képest, ugyanakkor egy hete akcióznak a kereskedők, mivel jelentős mennyiségek ragadtak benn az üzletekben.

Sánta Sándor kiemelte, hogy a koronavírus-járvány miatt visszaesett a szezonális termékek kiskereskedelmi értékesítése, ugyanakkor a snackek, a kekszek, a müzlik és egyéb funkcionális élelmiszerek esetében jelentős fogyasztásnövekedés tapasztalható. Emiatt a teljes édességpiacot tekintve az elnök idén a csökkenés helyett kiegyenlítődést vár.

Az elnök rámutatott, hogy a húsvéti termékeket február elején szállították le, akkor az előrejelzések még kedvezőek voltak. A koronavírus-járvány miatt berobbant pánikvásárlás az elmúlt hetekben valamelyest csillapodott, az utóbbi napokban feltehetőleg a közelgő ünnep miatt növekedés volt jellemző.

Sánta Sándor kitért arra is, hogy az édességyártóknak két nagy kihívással kell szembenézniük: az egyik, hogy a járványügyi intézkedéseket, higiéniai előírásokat minden üzemben, a logisztikai láncoknál maximálisan betartsák. A gyártás jövőjét meghatározhatja, hogy a különböző alapanyagok, csomagolóanyagok más-más országokból érkeznek, ezért nagy kérdés, hogy az elsősorban érintett olasz és spanyol cégek mikor kezdenek újra termelni, és milyen átadási idővel lehet számolni. A beszerzést nehezítik az árfolyamingadozások is.

Az elnök üdvözölte a kormány gazdaságélénkítő csomagját és szerinte az a legfontosabb, hogy az intézkedések a gyakorlatban is mielőbb megvalósuljanak, ehhez pedig szükséges a vállalatok együttműködése a döntéshozókkal. Az édességgyártó vállalatok törekszenek arra, hogy eleget tegyenek a járványügyi előírásoknak és a munkahelyeket megtartsák.

A MÉSZ közleménye szerint a szövetség tagjai húsvét kapcsán adományozásba kezdtek. A Mondelez Hungária közel nyolc tonnányi Milka húsvéti édességet ajánl fel a rászorulóknak a Magyar Vöröskereszten keresztül, továbbá közel egymillió forintos készpénzadománnyal is segíti a szervezet munkáját. A Haribo Hungária Kft. a több éves gyakorlatának megfelelően a környékbeli helyi közösségeket és egyészségügyi intézményeket támogatja a húsvéti adományaival. A Chocco Garden Kft. saját dolgozóinak a kitartását az eddigi évektől bőségesebb húsvéti csomaggal jutalmazza, valamint a környékbeli közintézményeken keresztül a rászorulókat is támogatja.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tojás, nyúl, húsvét, csokoládé, édesség, koronavírus, magyar-édességgyártók-szövetsége, koronavírus-járvány,