Lecsapott a hatóság: súlyos szabálytalanságokat találtak két baromfitartó telepen

agrarszektor.hu2020. április 15. 10:20

Rendkívüli ellenőrzést tartott két Bács-Kiskun megyei baromfitartó telepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A helyszínen tapasztalt, a madárinfluenza-járvány okán különösen kockázatos járványvédelmi hiányosságok miatt azonnali forgalmi korlátozást és az állatok zártan tartását rendelték el a szakemberek.

Két, egymással szomszédos baromfitartó telepet ellenőriztek a Nébih szakemberei április elején Bács-Kiskun megyében - írja a Nébih. A hatóság képviselői mindkét gazdaságban jócskán tapasztaltak járványvédelmi hiányosságokat, ami a madárinfluenza-járvány miatt kiemelt kockázatot jelent mind az ott tartott állatok, mind a környező állományok szempontjából.

Az első gazdaságban több mint 3000, ún. sovány ludat tartanak. A Nébih ellenőrei a helyszínen azt tapasztalták, hogy maga a telep ugyan bekerített, a kapuk azonban nem zártak és nem is zárhatóak. A hiányosságok között említhető továbbá, hogy a három bejárat közül csak az egyiknél alakították ki a fertőtlenítést biztosító belépőfelületet, az alomszalmát pedig a telep mellett, fedetlenül tárolták.

A szomszédos második gazdaságban több mint 5000 pekingi kacsát nevelnek. A helyszínen három fóliaistállót találtak az ellenőrök, azonban semmilyen további, az állattartó telepeken előirt, illetve szokásos létesítmény nincs a területen. A telep bejáratánál nincs kialakítva kerékfertőtlenítő, továbbá hiányoznak például a szociális helyiségek, az állati hullatároló és boncoló, de még takarmánytároló sem áll rendelkezésre. Az állattartó a szomszédos telep létesítményeit használta és a takarmányt is onnan hozta át. A megfelelő (fekete-fehér rendszerű) személyi beléptetésre sincs lehetőség.

Forrás: (MTI/EPA/Bernd Wüstneck)

Mindkét baromfitelep esetében elmondható, hogy az állatok - a madárinfluenza miatt elrendelt zártan tartás ellenére - az ellenőrzés időpontjában a szabadban tartózkodtak és kifutójukban nem volt madárháló felszerelve. Utóbbi azért lenne elengedhetetlenül fontos, mert az védené az állományt a vadmadarakkal való közvetett vagy közvetlen érintkezéstől. A felsorolt hiányosságok miatt a szakemberek mindkét helyszínen azonnali forgalmi korlátozást és az állatok zártan tartását rendelték el. Az állattartókkal szemben hatósági eljárás indult.

A Nébih ezúton is felhívja az állattartók figyelmét, hogy az erősen patogén H5N8 típusú madárinfluenza miatt - a károk csökkentése és a kockázatok mérséklése érdekében - a baromfik zártan tartását fokozottan ellenőrzik a szakemberek. A járványügyi szabályok megszegése az állami kártalanításból való kizárással járhat.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
baromfi, madárinfluenza, korlátozás, járványvédelem, nemzeti-Élelmiszerlánc-biztonsági-hivatal, baromfitartó, baromfitartó-telep,