Van még remény: megmenekülhet a koronavírus miatt padlóra került ágazat

agrarszektor.hu2020. május 5. 16:00

Az előző évi forgalom 70%-át érheti el az idén a díszkertészeti ágazat. Korábban súlyosabb kieséssel számoltak a szektor szereplői a járvány miatt. Az ágazat még várja elszenvedett károk kormányzati kompenzációját.

Megfeleződhet az erre az évre várt, mintegy 300 milliárd forintos kiesés a díszkertészeti ágazatban a kormányzati intézkedések hatására, mondta el Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke a Világgazdaságnak. A szakember beszélt arról is, hogy a szektor átlagos éves teljesítménye 470 milliárd forintra tehető, ennek körülbelül a 70%-a lesz elérhető az idén, ami a 2018-as szintnek felel meg.

A pontos adatokra még várni kell, de az anyák napi forgalom, illetve az, hogy a vonatkozó kormányrendelet értelmében a virágüzletek korlátozás nélkül tarthattak nyitva a hosszú hétvégén, önmagában több milliárd forintos értékesítést eredményezett még úgy is, hogy sok önkormányzat zárva tartotta a helyi piacokat. A vágott virágot árusító egységek ezzel együtt még nincsenek kint a vízből, de biztató, hogy a vásárlási kedv kezd helyrezökkenni. Ebben a kijárási korlátozások vidéki feloldása fontos szerepet játszik, de Pest megyében és Budapesten a fennmaradó szigorítások súlyos versenyhátrányt okoznak a helyi virágosoknak.

Nincs értelme az árudák és a kertészetek 15 órai bezárásának, hiszen a legtöbb szabad területen működik, vagyis a fertőzés kockázata alacsony

- mondta Orlóci László.

A szervezet jelenleg az elszenvedett károk kormányzati kompenzációjára vár. Ennek két fontos eleme van, a de minimis hozzájárulás, valamint az energiahordozók és a szaporítóanyagok ártámogatása. Orlóci László szerint, ha ez is megvalósul, többet már nem tehet az állam az ágazatért, amely nagyjából 120 ezer embert foglalkoztat. A munkahelyvédelmi bértámogatási program napi 2 órás foglalkoztatási limitjével már most számos kertészet tudott élni, ezért egyelőre nincsenek tömeges elbocsátások.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
virág, forgalom, dísznövény, bevételkiesés, magyar-díszkertészek-szakmaközi-szervezete, koronavírus, koronavírus-járvány, dísznövényágazat,