Brutális pénzekkel segítik a burgonyatermelőket Hollandiában

agrarszektor.hu2020. május 14. 15:30

Hollandia kormánya 650 millió eurót biztosít a mezőgazdasági termelők a teljes csődtől való megmentésére és a koronavírus-járvány okozta veszteségek enyhítésére. Ebből az összegből körülbelül 50 millió eurót a burgonyatermelők támogatására fordítanak.

Hollandia a világ egyik vezető burgonyagyártója a gyorséttermi láncok számára - írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A karantén-korlátozások miatt a legtöbb vendéglátóipari létesítmény világszerte bezárt. Ezért a holland burgonyavállalkozók képtelenek termékeiket eladni. A mezőgazdaság támogatása érdekében a holland kormány 650 millió eurót irányoz elő, amelyből 50 millió eurót burgonyatermelőknek szánnak, akik szerződései nem tarthatóak a koronavírus-világjárvány miatt. Ahogyan a Reuters korábban beszámolt róla, a közétkeztetési létesítmények munkájának karantén tilalma még legalább június 1-jéig fennmaradhat. Az ilyen korlátozások miatt a burgonyapiac teljesen összeomlott. Az elképzelés szerint a kereskedelmi veszteségeik 30%-át maguk a vállalkozók viselik, a kár fennmaradó 70%-át pedig az állam megtéríti.

Miközben Európa legtöbb részén a burgonyatermelés csökken, a hollandok szántóföldjeik csaknem 25%-át - mintegy 160 000 hektárt - burgonyával ültetik be, és a világrekordként számon tartott átlagos országos hozamuk meghaladja a 45 tonnát hektáronként. A burgonyaágazat erősen gépesített és mintegy 250 jóváhagyott fajta szerepel az ország fajtalistáján. Ezzel ma Hollandia a világ tíz legfontosabb burgonyatermelője közé tartozik, több mint 7 millió tonnás termeléssel.

A holland burgonyatermékeknek azonban csak a felét termesztik közvetlenül élelmezés céljából, körülbelül 20%-ot vetőburgonya, a fennmaradó 30%-ot pedig keményítő előállításához használják. A holland áruburgonya kb. 70%-át friss gumók és burgonyatermékek, például chips és liszt formájában exportálják. Hollandia a minősített vetőburgonya legnagyobb szállítója a világon, évente mintegy 700 ezer tonnás exporttal.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
szántóföld, támogatás, burgonya, mezőgazdaság, járvány, hollandia, vetőburgonya, koronavírus, burgonyatermelő,