A koronavírus-válság ellenére is pörögnek a fejlesztések a mezőgazdaságban

agrarszektor.hu2020. május 21. 17:30

A mezőgazdaságot kiszolgáló fejlesztések és kutatások jelenthetik a következő években a K+F szektor egyik motorját világszerte - véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint míg számos ágazat a mostani bizonytalanságban nehéz helyzetbe került, és nem egy esetben visszavesz a fejlesztési költségeiből, az aránylag stabil mezőgazdaság továbbra is perspektivikus terület, ezért világszerte folyik tovább az innováció ezen a területen. A már eddig is élénk fejlesztési kedvet ráadásul várhatóan nem töri meg a most már világosan mérhető és érezhető válság sem.

Malatinszki György szerint, ahogy a 2008-as válságban is megfigyelhettük, vélhetően a mostani krízis során is a mezőgazdaság lesz az az ágazat, amely nem csupán állja a sarat, hanem az innováció motorját képezi majd azzal, hogy erre továbbra is tud forrásokat biztosítani - írja közleményében a Malagrow Kft. A speciális tápanyag-utánpótlási megoldásokkal foglalkozó, magyar tulajdonú Malagrow Kft. ügyvezető igazgatója szerint a bajban lévő ágazatok hajlamosak a fejlesztési forrásaikból is visszavenni, ám a továbbra is stabilnak mondható mezőgazdaság, illetve az erre épülő tudományos, technológiai kutatások előtérbe kerülhetnek a következő években.

 Az agráriumban az innováció már az elmúlt években, évtizedekben is hihetetlen eredményeket produkált. Ez most még kifejezettebb lehet, hiszen egy gazdasági válságban számos ágazat nem engedhet meg magának nagyívű kutatási programokat

- fogalmazott az ügyvezető. 

Online agrárkonferenciát szervez május 28-án a Portfolio gazdasági portál a koronavírus-járvány agrárgazdasági hatásairól. Az eseményen megtudhatja, milyen állapotban kerül ki a magyar agrárium a világjárvány miatti sokkból, és milyen támogatási, szabályozási, piaci változások történtek, illetve várhatók az ágazatban. Ha naprakészen szeretne tájékozódni a kialakult rendkívüli helyzetr?l, vegyen részt online agrárkonferenciánkon május 28-án!

Malatinszki György szerint a mezőgazdaságban hosszabb távon kifejezetten fontos a kutatás-fejlesztés, amelyet a világ leghatékonyabb szereplői és a velük partnerségben dolgozó kutatóintézetek, cégek már felismertek és folytatnak. Az évtizedek óta zajló folyamat azonban mintha ezekben az években kapna új lendületet. Ebben ráadásul nem lesz akadály a most már érezhető gazdasági válság sem. Bár számos gazdasági tevékenység akadályoztatva van, és több terület nehézségeket él meg mostanában, a K+F tevékenység továbbra is folyik.

A kutatások fő hajtóereje az a tény, hogy a világ bizonyos részein a népesség rendkívül gyorsan nő, ráadásul az egyre bővülő középosztály egyre igényesebben táplálkozik. Az egészséges, változatos táplálékra való igény mind növekvő kapacitású és egyben egyre hatékonyabb termelési módozatokat követel meg. Ennek köszönhetően az agrárium szerkezetváltása, módszereinek professzionalizálódása és termelési hatékonyságának javulása olyan gyors volt az elmúlt években, és olyan nagy lehetőségeket tartogat a következő időszakra, hogy számos szakértő szerint egy új agrárforradalom zajlik napjainkban. Várhatóan a mezőgazdasági fejlesztések lendülete nem törik meg az elkövetkező években sem.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
mezőgazdaság, válság, fejlesztés, agrárium, egészség, költség, kutatás-fejlesztés, táplálék, koronavírus,