Fontos változás történt az élelmiszerek kettős minőségének ügyében

MTI2020. június 5. 10:30

Az Országgyűlés 143 igen szavazattal, 28 tartózkodás mellett elfogadta az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény és a Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről szóló törvény módosítását.

A törvényben - uniós irányelvnek megfelelően - rögzítették: ha a Magyarországon forgalomba hozott élelmiszer megegyezik egy másik tagállamban forgalmazott élelmiszerrel, akkor vagy az élelmiszer előállítója, vagy nem hazai előállítású élelmiszer esetén az első magyarországi forgalomba hozója felelős azért, hogy az itt forgalomba hozott élelmiszer összetételében és jellemzőiben jelentősen ne térjen el a másik tagállamban forgalmazottól. Kivételek lehetségesek "jogszerű és objektív okok" esetén, amelyeket rendeletben határoznak meg. 

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság ezentúl egy évre hozzáférhetetlenné tehet olyan weboldalakat, amelyek hamisított vagy Magyarországon engedéllyel nem rendelkező terméket, például élelmiszert, állatgyógyászati terméket, növényvédő szert árul. Emellett létrehozták az állatorvosi alapellátó rendelő intézményét, ahol egyszerűbb beavatkozásokra lesz lehetőség.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, törvény, engedély, módosítás, állatgyógyászat, élelmiszerlánc, országgyűlés,