Idén nem okoz csalódást Medárd: a héten megérkezik az éltető csapadék a földekre

agrarszektor.hu2020. június 8. 16:30

Csütörtöktől déli, délnyugati áramlással meleg, nedves légtömeg érte el térségünket igazi medárdi időjárást hozva. Ez a labilis rétegződésű légtömeg pedig egész héten fölöttünk fog kavarogni, heves záporokat, zivatarokat és így sokfelé jelentős mennyiségű csapadékot okozva. A hőmérséklet is már az évszaknak megfelelően nyárias, amire szintén nagy szüksége van az érni kezdő őszi vetéseknek és a fejlődésben lévő kapás növényeknek egyaránt.

Az elmúlt héten is sokfelé alakultak ki záporok, zivatarok az országban: szerdán és csütörtökön helyenként már nagyobb mennyiségű csapadék hullott a délnyugatira forduló áramlás következtében, mely meleg és nedves levegőt kezdett térségünk fölé szállítani - írja a met.hu. Péntekre nyugat felől egy frontrendszer érkezett, mely főleg északnyugaton hozott jelentős csapadékot. Szombaton csak néhol volt zápor, zivatar, majd vasárnap és a hétfőre virradó éjjel főleg a középső országrészben esett sokfelé. Kis körzetekben felhőszakadás méretű csapadékhullás is előfordult. Összességében az elmúlt öt nap során általában 2 és 20 mm között alakult a lehullott csapadék mennyisége. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege így már 25 és 55 mm között alakul, azonban vannak kisebb területek, ahol ettől kevesebb esett. Az átlagtól még mindig jóval elmaradunk, mintegy 10-40 mm-rel.

A talaj felszín közeli rétege sokfelé átnedvesedett, azonban az ország döntő részén a lehullott csapadék arra volt eddig elegendő, hogy a talaj felső 50 cm-es rétege ne száradjon tovább, hanem a kritikus 40%-os telítettség körül maradjon. A fél méternél mélyebb talajrétegekbe az elmúlt hetek csapadékából szinte semmi sem szivárgott le, ott tavasz eleje óta folyamatos a nedvességvesztés.

Szántóföldi növényeink közül az őszi búza elvirágzott, az árpa az érés fenológiai fázisban jár, a repce pedig a magot fejleszti. Miskolc térségében a búza nem bokrosodott meg eléggé a tavasszal, a repce pedig nem hozott elég oldalhajtást, így ritkásak az állományok, kevesebb lesz a termés. A kapás növények közül a napraforgó sokat fejlődött, általában már 6-8 leveles állapotú. A kukoricának végre megjött a meleg, eddigi fejlődése elég vontatott volt, de már egyre többfelé az 5-7 leveles állapot a jellemző. Az állományok állapotát döntően befolyásolja az elmúlt időszak csapadékmennyisége és a talajok vízgazdálkodó képessége. Az eddig lehullott csapadék az állományoknak rendkívül jól jött, az őszi vetések szemfejlődésében rendkívül sokat segít. Javult az aszályhelyzet, a gyomosodás is megindult, de az állományok további fejlődéséhez további csapadékra van szükség. A nedvesebb idő, a magasabb páratartalom a növényi kórokozók elszaporodását is segítette.

Időjárásunk egész héten alig változik majd, azaz meleg, párás, záporos, zivataros napok következnek - Medárd igazán kitesz magáért. Minden nap számíthatunk, de nem mindenhol az országban akár heves záporok, zivatarok kialakulására. A hét vége felé csökken majd a csapadékhajlam. Összességében a héten akár 20-40 mm csapadékösszeg is összejöhet területi átlagban, bár a záporos jelleg miatt nagy területi különbségek is kialakulhatnak. Annak kicsi az esélye, hogy egy helyen ne essen legalább 10 mm. A talaj nedvességtartalma így jelentősen növekedhet, ami igen fontos a jelenlegi helyzetben. A csapadékosabb idővel a levegő páratartalma is megnövekszik, ami számos növényi kórokozó számára jelent kedvező feltételeket. A szél csak zivatarok környezetében erősödik meg vagy fokozódik viharossá, máshol legfeljebb élénk széllökések lesznek jellemzőek. Meleg marad az idő, a minimum hőmérsékletek 15 fok körül, a maximumok pedig 25 fok körül alakulnak, a hét végén pedig már inkább a 25-30 fokos értékek lesznek a jellemzőek.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
szántóföld, repce, búza, kukorica, csapadék, vetés, eső, időjárás, zivatar, szél, kórokozó, fejlődés, légtömeg, gyomosodás, aszályhelyzet,